
Tájékoztató kampány az építőipari munkabalesetek csökkentéséért
2018. március 26.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az építőipar 2018-2019-es jelentős kapacitás lekötése miatt, rendezvény- és képzéssorozatot indít a munkavállalóknak és a munkaadóknak egyaránt, az ágazatban történt súlyos és halálos kimenetelű munkabalesetek számának csökkentése érdekében – derült ki a szervezet sajtóeseményén március elején.
Az eseménysorozat az ÉVOSZ, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével, valamint az Építő-, Fa-, és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségével közösen konzorciumi formában valósul meg. A konzorciumi tagok a projekt elkészítésére a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban 77,56 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrást nyertek.
A programra, amely 2017. szeptember 1. és 2019. február 28. között valósul meg, azért is van nagy szükség, mert a tavaly az egész évet tekintve a hivatalos adatok szerint Magyarországon 165 súlyos és halálos munkabaleset történt, amiből 21 halálos és 23 súlyos baleset az építőipart érintette. Ráadásul már idén januárban is történt 2 halálos munkabaleset az ágazatban.
A program már lezárult első részében az ÉVOSZ felmérte az ágazat munkavédelmi, munkaegészségügyi helyzetét. A szervezet szerint nem a szabályozással van probléma, hanem azzal, hogy a vállalkozások főleg a kisebb cégek nem ismerik, és nem tartják be az előírásokat. Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 92 ezer építőipari vállalkozás működik, ezek 96 százaléka 10 embernél kevesebbet foglalkoztat.

Fontosak a munkabiztonsági előírások (illusztráció)
Országjárás indul
A program résztvevői a felmérésekből szakértők segítségével készített tájékoztató, oktató anyagokkal kívánnak javítani a vállalkozások és munkavállalók munkavédelmi, munkaegészségügyi ismeretein. A tájékoztatókat egy 12 állomásból álló országos rendezvény sorozaton (egyebek mellett Kecskeméten, Debrecenben, Győrben) mutatják majd be, illetve képzési napokat is tartanak. A sorozatot május-júniusban és szeptember-októberben szervezik.
Az elmúlt két évben 20 ezer emberrel bővült az építőiparban foglalkoztatottak száma. Közöttük pedig nagy számban vannak tapasztalattal nem rendelkező betanított munkások, vendégmunkások (számuk nem éri el a 3 ezret) és a munkaerőpiacra visszatért nyugdíjasok.
Az építőipar jelenlegi szerződésállományát tekintve a következő két-három évben jelentősen nő az építőipari termelés, így a 2017-ben elért 2494 milliárd forintos termelés az idén 2800 milliárd forint körülire emelkedhet. Ez a gyors növekedés komoly kihívást jelent a munkaerő szempontjából, hiszen egyre több jól képzett szakemberre lenne szükség – figyelmeztet a szövetség.
A kapacitásleterheltség és a munkaerőhiány miatt az építőiparban megvan a veszélye annak, hogy emelkedni fog a munkahelyi balesetek száma. A munkaerőhiány következtében foglalkoztatott időskorúak, külföldi munkavállalók és alacsony képzettségűeknél pedig magasabb a munkahelyi balesetek kockázata.
Az Európai Unió 28 országának 100 ezer munkavállalóra számított halálos kimenetelű munkabalesetek előfordulásának gyakorisága 2015-ben Máltán volt a legmagasabb (17,94), ezt követte Litvánia (15,54), Magyarország a hatodik lett a sorban 10,98-as eredményével. A legkevesebb baleset Hollandiában és Svédországban (1,5) történt.
Forrrás: MTI
Fotó: Thinkstockphotos.com
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
