
Találkoztak a londoni Crossrail fúrópajzsai
2013. szeptember 05.
Fontos állomásához érkezett a londoni Crossrail építése. A brit fővárost a föld alatt átszelő nagyszabású vasútépítési projekt fúrópajzsai a dél-londoni Woolwich állomáson randevúztak, most kezdődik a Temze alatt az alagútfúrás.
Az 1000 tonnát nyomó Mary nevű fúrópajzs májusban indult útjára Plumstead állomásról London Abbey Wood városrészéből és augusztus utolsó napjaiban törte át a talaj Woolwich állomáson, mellyel az itt zajló munkálatok a félidejükhöz érkeztek. A másik, Sofia névre keresztelt fúrópajzs már májusban megérkezett ugyanerre az állomásra, és kész arra, hogy a Crossrail Észak-Woolwich, majd a belváros felé tartó szakaszának nekiálljon, ahol a Temze alatt is át kell majd fúrnia.
A Sofia nevű fúrópajzs a Woolwich állomáson, Dél-Kelet-Londonban
A Crossrail elnevezésű projektet több évtizedes előzetes tervezgetés és előkészítés után 2009-ben kezdték el építeni az Egyesült Királyságban, az első vonatok pedig - a legújabb elképzelések szerint - 2018 közepétől fognak futni rajta. Az építkezés méretei szerint a Crossrailt nem túlzás a kontinens jelenleg zajló legnagyobb építési projektjének nevezni. Az új föld alatti vonal megépítése során vasúti összeköttetést alakítanak ki az London elővárosai között a belvároson központján keresztül, mely nagyban megkönnyíti az elővárosi közlekedést a brit főváros életében. A vonal teljes hossza 118 kilométer lesz, melyből 41 kilométer a teljesen új építésű alagútban vezet.
A Crossrail nyomvonala fontos közlekedési csomópontokat érint; nyugaton Maidenhead és a Heathrow repülőtér felől a már meglévő vasútvonalon haladnak majd a szerelvények, majd az új vasúti alagútban haladva érintik a Paddington és a Liverpool Street pályaudvarokat. Ezután a vonal kettéágazik: az egyik irányban Stratford pályaudvara előtt újra a felszínre érve lehet majd utazni Shenfieldig, míg a másik irányban – részben a felszínen és egy a Temze alatti alagúton át – Abbey Wood felé. Ezen a vonalon folyótól délre találkozott most a két fúrópajzs. Mary és Sofia, melyeket speciálisan a Crossrail építésére terveztek, más-más típusú talajban végzi a munkát. Mary a város alatti, míg Sofia a folyó alatti speciális viszonyokra van kiképezve.
Ha elkészül a Crossrail, várhatóan legalább negyed órával fog rövidülni a London központjába, a mostani találkozási ponttól, Woolwich állomástól a Bond Streetre tartó utazás. A Heathrow reptérre pedig 40 perc alatt érhetnek az utasok.
A Crossrail térképe:
Forrás: Khl.com, Crossrail.co.uk, Építős.blog.hu
A képek forrása: Crossrail.co.uk Fotó: Robby Whitfield, Térkép: Wikipédia, rajzolta: David Arthur.
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
