
Terjeszkedik a ZenSteel
2022. szeptember 22.
A magyar tetőfedésgyártó szegmens egyik legdinamikusabban fejlődő vállalkozása, a gyermelyi székhelyű TRM Pro Kft. a Magyar Multi Program keretében beadott pályázati terve a megvalósítás fázisába lépett. A megítélt 963,5 millió forint állami támogatás egy részét a cég a kapacitásai bővítésére költi.
A TRM Pro Kft. a régió, elsősorban a szomszédos országok piacain jelenik meg termékeivel. A főleg trapéz- és cserepeslemezek gyártásával, azok tartozékaival és szendvicspanel-forgalmazással foglalkozó vállalkozást 2014-ben alapították, és a fejlődés dinamizmusát jellemzi, hogy a cég az elmúlt 5 év mindegyikében duplázta bevételét, amely mára ötmilliárd forint környékén van. A cég termékeit ZenSteel márkanév alatt forgalmazza, a két alapító, Máté János Tamás és Tóth Zoltán pedig már a kezdetektől regionális gyártóvá akarta fejleszteni a vállalatot.
Az új munkahelyeket is teremtő külpiacra jutás előfeltétele a kapacitásbővítés, a gyártósorok és a gyártásnak helyt adó gyermelyi üzem bővítése egy új csarnokkal. Utóbbi létesítmény ünnepélyes alapkőletételére szeptember 22-én került sor. Az eseményt Kókai Rita, Gyermely község polgármestere nyitotta meg, melyben többek között kitért az erős magyar vállalkozások fejlődésének fontosságára, és egyben üdvözölte a TRM Pro Kft. ambiciózus, mégis a helyi és regionális értékeket képviselő törekvéseit.

Az alapkő letételével a TRM Pro Kft. megkezdte a Magyar Multi Programban tett vállalásainak megvalósítását, aminek eredményeképp a magyar gazdaság egy újabb, nemzetközi szinten is verseny- és exportképes vállalkozással gyarapodik.
Tóth Zoltán a Magyar Multi Programban elnyert támogatás kapcsán hangsúlyozta: a tárgyi eszközök és a telephely bővítése mellett az életképes, reális üzleti terv az, ami megalapozza a cég fejlődésével kapcsolatos, optimista várakozásokat. Így hamarosan a jelentős lengyel, román és szlovák gyártók mellett egy magyar vállalkozás is részese lesz termékeivel a nemzetközi, elsőként a regionális piacnak.
TRM Pro sajtóközlemény
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
