
Több mint 50 milliárd forintból újul meg a Hungexpo
2019. október 03.
Alapkőletétellel kezdődött meg szeptember 30-án a Hungexpo revitalizációs programja Budapesten. 2021-ig nettó 55 milliárd forintból felújítják és korszerűsítik a meglévő pavilonokat, két új kiállítási csarnokot, egy új fogadóépületet és egy kongresszusi központot építenek.
Az alapkövet Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója, valamint Denhoffer Balázs az Expo Park Kft. ügyvezetője helyezte el a létesítmény területén.
Budapest a Hungexpo meglévő kapacitásai miatt már eddig is jelentős célpontja volt a konferencia-turizmusnak, az iparág rohamos fejlődése miatt halaszthatatlanná vált a teljes terület revitalizációja – hangzott el az ünnepségen.
Az induló beruházás nyomán öt kiállítási csarnok - az A, a B, a D, a G és az F - megújul, épül két új pavilon (az egyik 7500, a másik 9500 négyzetméter területtel), valamint egy új fogadó épület. A projekt egyik legjelentősebb eleme a kongresszusi központ építése lesz.
Ebben az épületben helyet kap egy 2000 fő befogadására alkalmas, de osztható plenáris terem, valamint 24 kisebb szekció terem. Az épületet a legmodernebb, süllyeszthető Gala seats ülés-rendszerrel szerelik fel, amely lehetővé teszi, hogy a helyszínt rövid idő alatt alakíthassák át az igényeknek megfelelően.
Felújítják a terület teljes közmű infrastruktúráját, minden egyes pavilont egyedileg lehet majd fűteni, hűteni. Bővül a parkolóhelyek száma, az épületek új infokommunikációs rendszert kapnak, amely segíti a látogatók útba igazítását, és növeli a hasznosítható reklámfelületeket.

Fejlesztési terület a Hungexpo revitalizációs fejlesztésének alapkőletétele után a Hungexpo G pavilonja mellett 2019. szeptember 30-án.
A Hungexpo az építési munkák alatt zavartalanul működik
A fejlesztést a terület tulajdonosa, az Expo Park Kft. rendelte meg és koordinálja. Az Expo Park Kft. 100 százalékos állami tulajdonú gazdasági társaság, a tulajdonosi jogokat az MNV Zrt. gyakorolja. Az elkészült beruházások és fejlesztések üzemeltetője továbbra is a Hungexpo Zrt. lesz, amely szervezi és rendezi a kiállításokat, konferenciákat, és működteti az infrastruktúrát.
A projekt terveit a Finta Studio Kft. készítette, a beruházás kivitelezője a KÉSZ Zrt. A projekt kormányzati felelőse: Fürjes Balázs államtitkár.
Hungexpo az építési munkák alatt zavartalanul működik, valamennyi rendezvényt az eredeti időpontban tartják meg. A felújított, korszerűsített Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ első nagy, nemzetközi rendezvénye a 2020 szeptemberére tervezett Eucharisztikus Világkongresszus lesz, amelyre 15 ezer vendéget várnak.
2021 tavaszán - a tervek szerint - a reptéri terminálok berendezéséről szóló nemzetközi kiállítást rendezik a területen. 2021-ben ugyancsak a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ad otthont a Vadászati Világkiállításnak.
Forrás: MTI
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
