
Újabb Ipoly-híd épül
2022. április 22.
A már kivitelezés alatt álló Ipolydamásd – Helemba (Chľaba) és az Őrhalom - Ipolyvarbó (Vrbovka) között épülő Ipoly-hidak után Immáron a harmadik magyar-szlovák határkapcsolatot fejlesztő projekt veszi kezdetét egy éven belül a NIF Zrt. beruházásában.
A közel 600 éves múltra visszatekintő eredeti műtárgy építését az 1400-as évek közepén rendelte el Hunyadi János. A török megszállás idején a budai pasa próbálta lerombolni, végül a hidat a II. világháborúban visszavonuló katonák robbantották fel.
A beruházáshoz kapcsolódó tereprendezési munkák folyamán a régészek feltárták a kőhíd maradványait. A helyszínen készült fotókból jól látható a faragott kövekből álló masszív borítás, a bolt míves kivitelezése. Sajnos a hídcsonk akadályozza az új műtárgy építését, ezért a folytatódó feltárásokkal egyidőben Ipolyhídvég vezetése a történelmi jelentőséggel bíró boltív áthelyezésének lehetséges megoldásain dolgozik.
A helyén épülő új híd kedvező és modern közlekedési körülményeket fog biztosítani az Ipoly két partján élők számára. A Foglalkoztatási célú térségi akcióterv (TAPE) keretében megvalósuló projekt célja, hogy lehetővé tegye a Középső Ipoly menti gazdasági fejlesztések elindítását és a munkaerő-mobilitást. A híd és a csatlakozó utak megvalósulásával az érintett szlovákiai falvak becsatlakoznak a Nagyorosziban és Rétságon működő nagyobb üzemek vérkeringésébe, ahova ma is több százan ingáznak kerülő úton.
A beruházás továbbá elősegíti a kiskereskedelmi tevékenységek bővülését, fontos szerepet játszik a történelmi emlékezet megőrzésében, hozzájárul a turizmus fellendüléséhez, nem utolsó sorban pedig elősegíti a határon túli kapcsolatok fejlődését.

Szerkezetét tekintve a híd egynyílású, vasbeton pályalemezzel merevített, 2 főtartós acél ívhíd lesz. A Drégelypalánkot Ipolyhídvéggel összekötő út a hídon keresztezi a magyar-szlovák államhatárt. A hídon 3,5 tonnás súlykorlátozás kerül bevezetésre, így csak gépjárművel és az épülő gyalogúton lehet majd közlekedni rajta.
Az újonnan épülő műtárgy kivitelezésével egyidőben, a beruházás második projektelemeként mind magyar, mind pedig szlovák oldalon csatlakozó út épül. A magyarországi szakasz Drégelypalánkról indulva keresztezi a Vác – Balassagyarmat vasútvonalat, majd a régi hídhoz vezető töltésen vezet át az Ipoly árterén. Kezdeti, kb. 300 m és utolsó, kb. 370 m hosszú szakasza meglévő, aszfaltozott úton halad, amelynek átépítése szintén a projekt keretében valósul meg. A tervezett út teljes hossza magyar területen 1017 m, szlovák oldalon 170 m.
A kivitelező az év elején, a téli hónapokban előkészítő munkákat végezett, tavasszal azonban kezdetét veszi a hídfők cölöpözése.
Az Ipoly-folyó menti infrastruktúra javítása érdekében tett törekvés egy, a kölcsönös fellendülést, hosszú távú partnerséget és jószomszédi viszonyt garantáló erőfeszítés. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a tárgyi beruházással egyidőben zajló egyéb határhíd fejlesztések szép ütemben haladnak.
Az Ipolydamásd és Helemba között épülő határhíd szerkezetkész állapotban van, a további munkák tavasszal folytatódnak.
Az Őrhalom és Ipolyvarbó közötti híd tekintetében a 2022. március 11-i alapkőletételt követően jelenleg tereprendezési munkák zajlanak a munkaterületen.
A fejlesztés a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és Ipolyhídvég Önkormányzatának beruházásában, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében valósul meg. Az uniós támogatás összege 5 210 722,72 EUR.
A kivitelezést a hídépítés tekintetében a Colas Közlekedésépítő Zrt., a magyar oldali csatlakozó útépítés tekintetében a Colas Út Zrt., a szlovák csatlakozó út tekintetében a BVT-STAV s.r.o. végzi.
A fejlesztés várhatóan 2023 októberében fejeződik be.
A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. sajtóközleménye, fotók: NIF
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
