Az XCMG önvezető járművei

A világ negyedik legnagyobb építőgép gyártója, a kínai XCMG  nemrég jelentette be, hogy sikerrel tesztelte új önvezető aszfalthengereit. 

2020. július 03.

Az önvezető géphez szükséges technológia kifejlesztésén közösen dolgozott az XCMG, a Sichuan Railway Investment Group és a Csinghua Egyetem.

Az XCMG tájékoztatása szerint az új önvezető úthengertípus sikerrel állt helyt a május végén lezajlott próbákon a Pancsihua és Tali városait összekötő gyorsforgalmi út – másik nevén a Panda autópálya – építése során. Emellett a Hszinhua hírügynökség arról is beszámolt, hogy a projekten vezető nélküli finisereket is felhasználtak.

Ami a működési elvet illeti, az utasításokat egy távoli felügyeleti adatközpont küldi az önvezető gépek fedélzeti irányítórendszerének. Az XCMG közölte: a hengerek pontossága munka közben 2-3 centiméter, és „olyan valós idejű felügyeleti rendszerrel vannak felszerelve, amely képes figyelmeztető hangjelzéseket adni, veszély esetén leállítani a gépet, automatikusan megközelíteni és elhagyni a munkaterületet, vagy épp akadályokat kikerülni.”

Az autonóm útépítési technológiák kidolgozását célzó megállapodás még 2018-ban jött létre az XCMG, a Sichuan csoport és az egyetem között, az együttműködés középpontjában pedig az intelligens közlekedésfejlesztési stratégiák és az 5G-alapú kommunikáció fejlesztése áll.

„A hidak és alagutak a Panda autópálya több mint 81 százalékát teszik ki, ezzel egyike Kína legfontosabb okos infrastruktúraépítési projektjeinek. Az önvezető úthenger kifejlesztésére irányuló társulás során az elsődleges célkitűzések közé tartozott a biztonság fokozása és az út minőségének javítása a hatékony építőipari technológiák révén, de hasonlóan fontos volt a költségek csökkentése is. Sikerünk e téren igen kedvező jel a technológia iparági elterjedése szempontjából, és kétségkívül új lendületet ad majd az intelligens közlekedési infrastruktúrák fejlesztésének” – nyilatkozta Cuj Csiseng, az XCMG Road Machinery vezérigazgatója.

XCMG Road Machinery sajtóközlemény, 2020.06.30.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


80 éves a JCB,melyet az angolok a nemzeti ipar ékkövének tartanak. Neve egyet jelentett a hatékonysággal, a gépészeti innovációval és azzal a mérnöki kultúrával, amely világszerte meghatározta az építőipar fejlődését.

Ünnep. 100. lapszámához érkezett. a MAÉP. 

Digitális ügynökök a daruk árnyékában. Mesterséges intelligencia az építőiparban. Hogyan készüljünk a változásokra ma, és mire számítsunk holnap? A változások nemcsak új szoftvereket jelentenek, hanem a mérnöki és kivitelezői munka újragondolását is.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©