
Dubajban már nyomtatják a felhőkarcolókat
2015. július 06.
A világ első 3D-s nyomtatóval épülő irodaháza készül Dubajban - közölte június végén az Egyesült Arab Emírségek kormánya.
Mohamed al-Gergavi miniszter szerint az új projekt abba a nagy ívű programba illeszkedik, amelynek keretében a legkorszerűbb technológia felkarolásával az Öböl-országot az innováció és a 3D-s nyomtatás egyik globális fellegvárává szeretnék fejleszteni.
Az egyemeletes, 186 négyzetméteres irodaház építése és bútorzatának elkészítése is 3D-s nyomtatóval történik. Az iroda "nyomtatása" a digitális tervek alapján egy hat méter magas nyomtatóval rétegről rétegre halad majd, az építőanyag vasbeton, gipsz és műanyag keverékéből áll.

Dubaji látkép - nemsokára egy nyomtatott felhőkarcolóval bővülhet
Az új technológiával a gyorsan fejlődő városban rövid idő alatt és költséghatékonyan lehet majd új irodaépületeket létrehozni. A miniszter által idézett tanulmányok szerint az építés ideje 50-70 százalékkal, a munkával járó költség 50-80 százalékkal csökkenhet. A pontos ütemezést és költségeket még nem hozták nyilvánosságra.
A prototípusnak szánt irodaház építése Dubaj és a WinSun Global, egy kínai cég együttműködése révén valósul meg. A kínai partnernek már van tapasztalata lakóházak 3D-s nyomtatásában.
Fotó: Thinkstockphotos.com
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
