
Futurisztikus környezetben készülnek a Chery modelljei
2024. szeptember 17.
Az ma már nem titok, hogy a Chery a legnagyobb kínai autóexportőr. Az azonban kevésbé közismert, hogy a vállalat központi fejlesztő- és gyártóüzeme is rekordokkal büszkélkedhet. A létesítmény méretei is impozánsak, ám igazán vezérlő és fejlesztő rendszereivel emelkedik ki a világon.
A kínai autóipar fejlődése korai szakaszában nem szívesen engedett betekintést a kulisszák mögé. Mostanra azonban nemcsak technológia dolgában érte utol (sőt, bizonyos területeken maga mögé is utasította) a hagyományos nyugati autógyártókat, de az üzleti kultúra és a kommunikáció terén is ráéreztek az új fogyasztói igényekre. Ennek legújabb és legjobb példája, hogy a Chery (teljes nevén Chery Automobile Co. Ltd.) megnyitotta ultramodern fejlesztő- és gyártóközpontját a külvilág számára, és elárultak néhány fontos sarokszámot – olyan adatokat, amelyek hallatán jó néhány hagyományos autóipari szereplőt elfoghat az irigység.

Kezdetnek sokat sejtet az Intelligens online hálózatba kapcsolt megagyár: egy 830 ezer négyzetméteres telken elterülő, mintegy 550 ezer négyzetméter hasznos alapterületű épületkomplexum, amely présüzemet, hegesztőműhelyt, fényezőkamrát, összeszerelő üzemet, moduláris üzemet, motor- és sebességváltó üzemet, valamint ezek szükséges támogató létesítményeit vonultatja fel. Egy teljes egészében önfenntartó, világszínvonalú üzemről van tehát szó, ahol helyben készülnek azok az alkatrészek és fődarabok, amelyekből aztán a kész autókat összeszerelik.
A Megafactory-t eleve úgy tervezték, hogy párhuzamosan tudjon gyártani klasszikus belső égésű motorokkal szerelt járműveket és „új energiájú”, azaz hibrid és tisztán elektromos típusokat. Ez kulcsfontosságú a rugalmas gyártástervezés szempontjából, hiszen a 300 ezer darabos éves járműkapacitást így lehet a leghatékonyabban, az aktuális piaci igényekhez viszonylag gyorsan igazodva beosztani. A gyár a kész járműveken kívül további 200 ezer autóra elegendő alkatrészt állít elő; ezeket másutt szerelik össze. Jelenleg tíz különböző, új generációs platformokra épülő termék készül az üzemben, amelyet percenként hagy el egy vadonatúj autó.
A mennyiség azonban nem minden: a környezetbarát megoldásokat és intelligens gyártástechnológiát alkalmazó üzemben számos folyamat olyan minőségben zajlik, amelyek közül jó néhány a világ legmodernebb autóipari létesítményei közé emeli a Chery gyárát.

Ilyen például a mesterséges intelligenciával (MI) vezérelt és felügyelt hegesztőüzem, ahol több mint háromszáz robot végzi kiszámítható tempóban a feladatokat. A mérések helyenként 100%-ban felhő alapú vezérléssel mennek végbe, ahogy az automatizálás fokát is online, digitális vezérlés határozza meg. Az összeszerelő üzemben modulárisan csoportosítva zajlanak a rövid, ezért koncentrált folyamatok; a fejlett MI által irányított munka révén akár a teljes összeszerelési folyamat automatizálható, beleértve a részegységek logisztikai kezelését, valamint az intelligens, hálózatba kapcsolt terméktesztelést.
Külön említést érdemel a felületi egyenetlenségeket ellenőrző robot, amely az iparágban gyakorlatilag példa nélkül álló, 0,1 milliméteres pontossággal azonosítja az esetleges eltéréseket. Az egész folyamat automatizált, áttekinthető és digitalizált, ami rendkívül hatékonnyá teszi – ez pedig minimális energiafogyasztást, fenntartható üzemeltetést, sőt: a zéró károsanyag-kibocsátású, zöld gyártás lehetőségét jelenti.
A gyártást megelőző folyamatok terén is világszínvonalat képvisel a Chery. Az autógyártó az ázsiai térség legnagyobb NVH-laboratóriumával rendelkezik. A nem kívánatos zajokat, rezgéseket és egyenetlen viselkedést az egyes alrendszerek tekintetében, valamint a kész jármű egészére vonatkozóan egyaránt mérő és parametrizáló laboratórium kulcsfontosságú a kiváló minőségű autók tervezése és gyártása szempontjából. Kézzel fogható példája ennek a Chery-motorok rendkívül alacsony, akár 34 dBA zajszintű alapjárata, amely a könyvtárak mély, meghitt csendjét biztosítja az utastérben.
Omoda/Jaeco sajtóközlemény.
A kínai autógyártásról átfogó összeállítás olvasható a Magyar Építő Fórum magazin 2024. őszi (No.95.) számában.
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
