
Naperőmű farmmal a sivatag ellen
2021. március 09.
2014-ben még sivatag borította a Sárga folyó keleti partján fekvő Ningxia tartományt. A Baofeng Group vállalat 107 négyzetkilométernyi elsivatagosodott földet kezdett először lucerna ültetéssel, majd goji bogyók telepítésével megművelni. A földművelés hatékonyságának növelése érdekében a Baofeng 2016-ban a Huawei intelligens napelemes megoldásával napelemfarmot épített ki az ültetvény fölött. A paneleket 2,9 méteres magasságban helyezték el, ami nemcsak elegendő teret kínál a növénytermesztéshez, de biztosítja a teret az optimális üzemeltetési és karbantartási tevékenységekhez is.
Az elmúlt években valódi zöld sziget jött létre a sivatagban, a növényeknek köszönhetően tápanyaggal gazdagodott a talaj, a napenergia pedig tiszta energiát biztosít a régió fejlődéséhez. Az ökoszisztémára is jó hatással volt a projekt, a régióban jelentősen megnőtt a verebek, a mezei nyulak és fácánok populációja, továbbá a naperőmű 30–40%-kal csökkenti a talajnedvesség elpárolgását. A növényzettel borított terület mérete 85%-kal nőtt, miközben jelentősen javult a regionális éghajlat. A goji bogyó bokrokat csepegtetős öntözőrendszer locsolja, mert a régióban nagyon kevés a csapadék.

A naperőmű, amelynek maximális tervezett kapacitása 1 GW lesz ha teljesen elkészül, 20 négyzetkilométeren terül majd el. A már megépített, 640 MW teljesítményű napelem-farm jelenleg a világ legnagyobb olyan erőműje, amely követi a nap mozgását. Ehhez a napkövető rendszer (tracking) a Huawei inverterekbe beépített intelligens, automatikus követési algoritmusát használja fel. Ez lehetővé teszi, hogy az egyes panelek összehangoltan, napraforgóként kövessék a Nap mozgását, ezáltal nagymértékben, mintegy 20%-kal javítva az áramtermelést a hagyományos naperőművekhez képest. A projekt fenntartható módon épült első szakaszát, amelyet 13 ezer intelligens Huawei inverter működtet, 2016-ban Kína napenergia programja keretében csatlakoztatták a hálózatra. A hatalmas terület ellenőrzéséhez a Baofeng vállalat drónokat, míg a napelemes rendszerek működésének ellenőrzéséhez a Huawei intelligens FusionSolar naperőmű monitoring rendszerét használja.
A Baofeng PV Park működése óta 3,875 milliárd kWh villamos energiát termelt, ha ugyanezt az energiát hagyományos módon állították volna elő, az 1,841 milliárd kilogramm CO2-kibocsátást eredményezett volna. Ez 80 millió fa ültetésével egyenértékű. Ha a beruházás teljesen elkészül, akkor évente 557 600 tonnával csökkenti a szénfelhasználást. Ez évi 1,695 millió tonna a CO2-kibocsátáscsökkenést jelent, a kén-dioxid (SO2) mennyiségét 51 ezer tonnával, a nitrogén-oxidot (NOx) 26 ezer tonnával, a port pedig 462 ezer tonnával mérsékli.
Huawei sajtóközlemény
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
