Vasbeton előregyártás a Market-nél

Átadták a PREbeton gyárat, a Market cégcsoport vasbeton szerkezetek előregyártásával foglalkozó leányvállalatának üzemét.

2020. július 22.

Varga Mihály pénzügyminiszter és Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója avatta fel a Market-csoporthoz tartozó PREbeton Zrt. gyárát 2020. július 17-én. A gyár a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program 2,6 milliárdos támogatása mellett, összesen 5,85 milliárd forintból valósult meg. Az átadón a miniszter aláhúzta: a gazdaságvédelem érdekében támogatni kell a beruházásokat, mert azok munkahelyeket teremtenek, és ma a munkahelyek a legfontosabbak.

A vasbeton szerkezeteket előregyártó üzem jelenleg 50, és a termelés felfutásakor pedig 100 fő számára is munkát tud biztosítani, valamint nyitott a külpiaci megrendelések teljesítésére- mondta el Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója az átadáskor. A cégvezető kifejtette: az elmúlt évek Marketes teljesítménye tette lehetővé a beruházás megindítását, melynek végeredményeként javul az építkezések hatékonysága, csökkenthető az építéshelyszíni munkaerő, növelhető azok teljesítésbiztonsága.

Új technológiák debütálnak a PREbeton üzemében

Az üzemben vasbeton elemek előregyártása zajlik, mellyel jelentős mértékben kiváltható a monolit vasbeton technológia és az építéshelyi összeszerelés, így lerövidülhet az építkezések ideje, hatékonyabbá és környezetbarátabbá válik a kivitelezés. A gyár szegmensében az egyik legmodernebbnek számít Magyarországon, és az üzemben számos nemzetközi legjobb gyakorlatot itt valósítanak meg elsőként. A gyár egységes standardot kínál tervezőknek, kivitelezőknek, melyet már a beruházás kezdetekor, és a tervezés során is tudnak használni.

A 10 ezer négyzetméter területű gyáregységben saját beton-, lakatos-, asztalos üzem működik. Az egyedi géppark és technika lehetővé teszi a standard elemek gyártása mellett a különleges betonformák létrehozását is. Az itt készült elemeket alapvetően a Market saját építkezéseinél használják fel, de a belpiaci mellett az exportigények ellátására egyaránt felkészült.

Szöveg és fotó: Market sajtóközlemény

 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©