
Elindult a parkolóház építése a Liszt Ferenc-repülőtéren
2018. november 27.
November végén ünnepélyes keretek között indult a mintegy 13 milliárd forintos beruházás a hazai légikikötőnél. A repülőtér forgalma folyamatosan növekszik.
Parkolóház
Megkezdődött a hatszintes parkolóház építése a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a tereprendezési munkákkal egyidejűleg tartották meg az első ünnepélyes kapavágást november 23-án.
Az új épület 2020 második negyedévében készülhet el, 2500 jármű parkolását biztosítja majd, a repülőtér környéki teljes parkolókapacitás ezzel mintegy 7000 férőhelyre emelkedik. Az épület földszintjén kapnak majd helyet az autóbérlő cégek, a parkolóházban elektromos autók töltését szolgáló állomások is lesznek.
Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az ünnepségen azt mondta, 2013 óta megduplázódott a parkoló autók száma és éves szinten közel 1 millió autó parkol a repülőtéren, ezért is fontos, hogy növeljék a kapacitást.
Eddig a hosszútávú parkolókat fejlesztették, mintegy 4500 helyet adtak át, most a rövid távú parkoló kapacitást is bővítik a parkolóház építésével, amelynek bekerülési költsége 40 millió euró, mintegy 13 milliárd forint.
A parkoló épületét az indulási és érkezési szinttel is modern utashidak kötik majd össze, a buszoknak a szálloda felőli oldalon saját parkolót építenek ki. A parkolóház első emeletén XXL-méretű parkolókat alakítanak ki, két szint csak rövidtávú, másik kettő pedig csak hosszútávú parkolóként üzemel majd.
A nagyobb utasigények miatt a ferihegyi repülőtéren egyébként már zajlik a 3-as terminál építésének előkészítése, a terveket még ebben az évben véglegesítik és a jövő évben megkezdődhetnek a munkálatok.

Sáray Zoltán, a KÉSZ Építő Zrt. vezérigazgatója, Stephan Schattney, a Budapest Airport műszaki igazgatója, Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, Szlahó Csaba, Vecsés polgármestere, Manel Moreno, a Budapest Airport közúti előtér kereskedelmi szolgáltatások vezetője, Szűcs Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Lévai István Zoltán, a XVIII. kerület alpolgármestere (Fidesz-KDNP) és Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója (b-j) a Liszt Ferenc-repülőtéren épülő hatszintes parkolóház alapkőletételén 2018. november 23-án.
Rekordot döntött a cargo-forgalom
Rekordot döntött a cargo-forgalom októberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – derült ki a Budapest Airport november közepén publikált adataiból.
A 13 313 tonna teheráru 22,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és ezzel az idei október minden idők legforgalmasabb hónapja volt a repülőtéren. Az év eleje óta 120 603 tonna volt a cargo-szektor teljesítménye, tavaly október óta pedig 144 017 tonnányi áru fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A Budapest Airport szeptemberben kezdte meg a Cargo City névre keresztelt árukezelő központ építését a 2A Terminálhoz közeli területen, Vecsés határában. A mintegy 10 milliárd forintos saját erőből finanszírozott beruházásban elsőként egy 20 000 négyzetméteres logisztikai raktárt, a hozzá kapcsolódó irodai központot, valamint egy 32 000 négyzetméteres beton előteret építenek, amelyen egyszerre két Boeing 747-8F típusú óriás teherszállító repülőgépet lehet párhuzamosan kiszolgálni. A beruházás várhatóan jövő év második felére készül el.
A légi teheráru szállításban kis tömegű, de nagy értékű termékeket kell gyorsan és biztonságosan teríteni a világpiacon. Ezek közé tartoznak a különleges szállítási körülményeket igénylő gyógyszerészeti termékek, az elektronikai ipar valamint a járműipari alkatrész beszállítók küldeményei.
A hagyományos cargo-légitársaságok mellett az idén nyáron egyszerre négy transzatlanti járat is az észak-amerikai piacokkal kötötte össze a magyar gazdaságot, New York, Toronto, Chicago és Philadelphia is elérhetővé vált. Az ezekbe a városokba közlekedő utasszállító repülőgépek alsó rakterében járatonként akár 10-12 tonna áru is útra kelhet az utasok poggyászai mellett.
A repültren egy év múlva már a korszerű Cargo City területén tudják fogadni a kifejezetten légi teheráru szállításra szakosodott partnerek gépeit, mint a Cargolux, a Turkish Cargo, a Qatar Airways Cargo, az orosz AirBridgeCargo vagy az azerbajdzsáni hátterű Silkway Airlines.
Forrás: MTI
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
