Felállították az épülő Fradi-stadion első pillérét

A vendégtribün első vasbeton pillérét a héten ünnepélyes keretek közt állították fel.

2013. május 31.

A leendő vendégtribün első vasbeton pillérét állították fel a sajtó nyilvánossága előtt a héten, csütörtökön. Az ünnepélyes eseményen részt vettek a Ferencváros elnökségének tagjai, az építő Market Zrt. cég képviselője, a klub egykori  játékosai és vezetői is.

Pintér Lajos, az építő Market Zrt. projektvezetője az újságíróknak a folyó munkálatokkal kapcsolatban elmondta, hogy leginkább az új fejépület alapozásával és a földmunkával haladnak a vártnál jobban, míg a vasbeton szerkezet építése terén néhány napos előnyben vannak az ütemtervhez képest. Az építményről szólva elmondta, hogy a stadionban 180 hasonló vasbeton tartópillér lesz, és összesen 3400 vasbeton elemet építenek majd be. Tájékoztatása szerint a régi Albert Stadion utolsó elemei június-júliusra tűnnek véglegesen el.

A Fradi Média az eseményről készített videót. A felvételen Kubatov Gábor, az FTC elnöke mellett megszólalt többek közt a Market Zrt. projektvezetője, Pintér Lajos is.

(Forrás: MTI)



(A kép forrása az MTI, Fotó: Illyés Tibor)

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


80 éves a JCB,melyet az angolok a nemzeti ipar ékkövének tartanak. Neve egyet jelentett a hatékonysággal, a gépészeti innovációval és azzal a mérnöki kultúrával, amely világszerte meghatározta az építőipar fejlődését.

Ünnep. 100. lapszámához érkezett. a MAÉP. 

Digitális ügynökök a daruk árnyékában. Mesterséges intelligencia az építőiparban. Hogyan készüljünk a változásokra ma, és mire számítsunk holnap? A változások nemcsak új szoftvereket jelentenek, hanem a mérnöki és kivitelezői munka újragondolását is.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©