
Mi újság az állami sportberuházásokkal?
2014. november 18.
Az kormány idén is rengeteg forrást biztosított különböző sportlétesítmények fejlesztésére, felújítására, vagy döntött a leendő elköltésükről. Összeszedtük az utóbbi hetek történéseit, arra az esetre, ha elkeveredtünk volna a sok átadó és bejelentést közt.
1. Tüskecsarnok (Budapest)
Több mint húsz évvel az építkezés kezdete után végre elkészült a Tüskecsarnok. a multifunkcionális sportközpont hivatalos megnyitója november végén lesz. Az szakemberek ezekben a napokban helyiségről helyiségre átveszik a kész épületet a kivitelezőtől, és javíttatják az esetleg felmerülő apróbb garanciális hibákat, hiányosságokat. A tervek szerint a hivatalos megnyitót követően azonnal benépesülhet Budapest új sport- és rendezvénycsarnoka, amely már idén több tömegrendezvénynek ad otthont.
A csarnok építése még a 90-es évek elején kezdődött, aztán több mint tizenöt évre félbeszakadt. A kormány 2012-ben döntött a létesítmény befejezéséről, és az elmúlt bő két év tervezési, valamint kivitelezési munkái után készült el mostanra a 4000 fős nagycsarnok, a szabadidős sportolókat váró sportcentrum és a kétszintes mélygarázs.

A Tüskecsarnok 2014 novemberében
2. Új Sóstói Stadion (Székesfehérvár)
14 ezer férőhelyes, UEFA IV. kategóriájú stadion épül Székesfehérváron. A 2016 végére elkészülő létesítményben egy természetvédelmi látogatóközpontot is kialakítanak egy ) milliárd forint összköltségvetésű projektben. A többfunkciós létesítmény a jelenlegi stadion helyén épül meg, és minden szempontból illeszkedik majd környezetébe.
Rövidesen elkészülnek a kiviteli, koncepció- és engedélyes tervek, majd 2015 szeptemberében elkezdődhet az építkezés, amely várhatóan 12-13 hónapig tart. A mostani főépület szerkezete megmarad, viszont felújítják, bővítik. A város a beruházással párhuzamosan fejleszti a környék közlekedését, parkolót építenek, és a stadion közvetlen környezetében fekvő természetvédelmi terület évtizedes problémáit is megoldják. A fejlesztés keretében mederkotrást végeznek, és megoldják a terület vízpótlását is.

Látványterv az új fehérvári stadionról
3. Hidegkuti Nándor Stadion (Budapest)
A fehérvárihoz hasonlóan szintén 2016-ra készül el az MTK labdarúgó csapat új stadionja, amely 5000-5500 néző befogadására lesz alkalmas. Az új stadion tervezésére nemzetközi építész tervpályázatot írtak ki, amelyben 12 konzorcium - tíz magyar, egy spanyol és egy holland - vesz részt. Az eredményt a jövő hónap elején hirdetik ki, s a győztes tervezővel december 5-én kötik meg a szerződést. A klubvezető szerint világon legkorszerűbb játéktér- és világítás kialakításával rendelkezik majd az új stadion.
Az építkezés már el is kezdődött, hiszen a jelnlegi stadion székeinek és világításának bontását már megkezdték. A beruházás összköltsége 5,65 milliárd forint. A létesítményfejlesztések 90 százalékát a kormány, tíz százalékát pedig saját forrásból finanszírozzák.

Munkások bontják a nézőteret a Hidegkuti Nándor Stadionban 2014. november 6-án.
4. Audi Aréna (Győr)
November 15-én avatták fel a győri Audi Arénát, a kisalföldi megyeszékhely új multifunkcionális csarnokát. A változtatható befogadóképességű, de akár 5500 néző befogadására is alakítható létesítmény építése gyorsan lezajlott, hiszen csak idén januárban kezdődött. A kormányzat által ötmilliárd forinttal támogatott munkák eredményeként olyan aréna épült, amely decemberben már a női kézilabda Európa-bajnokság egyik helyszíneként is szolgál.
A létesítmény is a kormány, a város és a helyi vállalkozások együttműködésében valósult meg, az építkezést a kormányzat finanszírozta, az infrastruktúra kialakításának költségeit felesben állták az önkormányzattal, a működtetésbe pedig helyi vállalkozásokat is bevonnak.

Látogatók állnak sorba az Audi Aréna Győr multifunkcionális sportcsarnok átadásának napján 2014. november 15-én.
Fotók: Mnsk.hu, MTI (Illyés Tibor, Krizsán Csaba)
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
