Az állam beavatkozhat az építőipari nyersanyagok kitermelésébe

Bizonyos feltételek mellett az államnak lehetősége lesz arra, hogy beavatkozzon az építőipari nyers- és alapanyagkitermelés folyamatába.

2021. december 15.

Az Országgyűlés által elfogadott változtatás új intézményként a jogszabályba építi a piacfelügyeleti intézkedésre okot adó állapotot. Az állam ennek fennállása esetén avatkozhat be az építőipar nyers- és alapanyagkitermelési folyamataiba, szabályozott keretek között. A javaslat indoklása szerint ilyen, nemzetgazdaságot veszélyeztető helyzet alakult ki például a koronavírus-világjárvány alatt is.

Az intézkedést a piaci árak jelentős változása alapozhatja meg, a változtatás értelmében pedig már az 5 százalékos árnövekedés is maga után vonhatja a piacfelügyeleti intézkedést.

A piacfelügyeleti intézkedésre okot adó állapot legfeljebb egy évig tartható fenn. Annak keretében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke bizonyos méretű bányák esetében rendeletben határozhatja meg például a kitermelt mennyiséget.

A módosítás ezen állapot megléte esetére bevezeti a kiegészítő bányajáradék intézményét is. Ezt a korábban évi 3 milliárd forintot meghaladó árbevételt elérő bányák után kell majd fizetni, ha a nyersanyag értékesítési ára meghaladja a hatóság elnöke által rendeletben meghatározott egységárat. A kiegészítő bányajáradék mértéke az egységárhoz képesti többletbevétel 90 százaléka. A bányászati törvényben ezentúl külön érvényesítendő szempontként jelenik meg a műszaki üzemi terveknél a nemzetgazdaság nyersanyagellátási szükségletének kielégítése.

Egy másik elfogadott módosítás értelmében a világörökségi területen található bányatelkeken a kitermelés feltételeit a bányafelügyeleti hatóság határozza meg.

Az önálló bírósági végrehajtói szervezetrendszer felügyelete október 1-jétől a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához került. Az energetikai törvényjavaslathoz benyújtott módosító csomag ezért tartalmazza még az ehhez kapcsolódó hatáskörök és felelősségi körök átruházását is a többi között a végrehajtói álláshelyekre korábban kiírt pályázatok esetében is.

MTI

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


80 éves a JCB,melyet az angolok a nemzeti ipar ékkövének tartanak. Neve egyet jelentett a hatékonysággal, a gépészeti innovációval és azzal a mérnöki kultúrával, amely világszerte meghatározta az építőipar fejlődését.

Ünnep. 100. lapszámához érkezett. a MAÉP. 

Digitális ügynökök a daruk árnyékában. Mesterséges intelligencia az építőiparban. Hogyan készüljünk a változásokra ma, és mire számítsunk holnap? A változások nemcsak új szoftvereket jelentenek, hanem a mérnöki és kivitelezői munka újragondolását is.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©