
Harmatgyenge 3. negyedév az építőiparban
2024. november 13.
Bár már a második negyedév is visszaesést hozott a hazai építőiparban elindított kivitelezések értékében, a harmadik negyedévben további csökkenést produkált a szektor. A július és szeptember közötti, kevesebb, mint 360 milliárd forintos Aktivitás-Kezdés 2016 óta új negatív rekordot jelentett még folyóáron is – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. A gyenge második és harmadik negyedéves számokat így már a jobban sikerült első negyedév sem tudta ellensúlyozni, valamivel több, mint 1800 milliárd forintot tett ki az építőipari Aktivitás-Kezdés. A 2024 januárja és szeptembere között kivitelezési fázisba lépő projektek összege 2023 azonos időszakához képest közel 17 százalékkal volt alacsonyabb.
Tovább esett az Aktivitás-Kezdés a magasépítéseknél
A második negyedév után tovább folytatódott a visszaesés a magasépítéseknél, a harmadik negyedévben mindössze 310 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezési munkák. A 2020-as járványévet kivéve csak 2017-ben, illetve korábban fordultak elő ennél alacsonyabb negyedéves számok. Az idei első 9 hónapot nézve a megindult építkezések értéke valamivel kevesebb, mint 1360 milliárd forint volt, ami 15-22 százalékkal maradt el a 2021-2023 azonos időszakitól. Változatlan árakon a visszaesés még jelentősebbnek mutatkozott, az ideinél 2014 óta nem volt mérhető alacsonyabb Aktivitás-Kezdés az első három negyedévben, a július és szeptember közötti számoknál pedig az elmúlt 10 évben.

A társasházi lakásépítések esetében a
A 2024 július és szeptember között elindult legnagyobb magasépítési kivitelezések közé tartozott a Lidl logisztikai központja Kiskunfélegyházán, a HelloParks Páty PT5 logisztikai csarnoka, a Pick készítményüzeme Szegeden, az Intretech csarnoképülete Kapuváron, a Rheinmetall hidrogén és e-mobilitási alkatrészgyártó üzeme Szegeden és az IGPark debreceni logisztikai csarnok, illetve szintén elindult a Kígyó utcai szálloda építése Budapesten. A negyedév 10 legnagyobb beruházásából 5 társasházi lakásépítés, vagy kollégium volt.
Ennél már alig van lejjebb a mélyépítéseknél
A második negyedévet követően további visszaesés következett be a mélyépítéseknél, az Aktivitás-Kezdés a harmadik negyedévben mindössze kevesebb, mint 50 milliárd forint volt, ami az elmúlt 8 év új negatív rekordja. De az első 9 hónap Aktivitás-Kezdését nézve sem sokkal jobb a 2024-es eredmény. A megkezdett kivitelezési munkák folyóáron mért értéke az első három negyedévben 2016 óta nem volt alacsonyabb az ideinél, míg változatlan áron az elmúlt 10 év negatív csúcsát jelentette. A 2021, illetve 2023 azonos időszakihoz képest az idei január és szeptember között mért folyóáras Aktivitás-Kezdés 22-24 százalékkal volt alacsonyabb, míg a kiugróan magasnak számító 2022-esnek csupán kicsit több mint harmadát jelentette. A mélyépítéseken belül a harmadik negyedévben vasútépítési projekt szinte nem
A továbbra is nagyon alacsony mélyépítési aktivitásnak köszönhetően a legnagyobb megindult projektek közé alig tudott mélyépítési beruházás bekerülni, mindössze a Dejtári agglomeráció és Rétság agglomeráció szennyvízberuházása említhető.
Az elmúlt 4 negyedévet vizsgálva Budapesthez kapcsolódott az összes megkezdett kivitelezés 39 százaléka, míg a második legnagyobb Aktivitás-Kezdés az Észak-Alföldet jellemezte (14 %), amit a Dél-Alföld és Pest megye követett (12 %). A legalacsonyabb összegben kivitelezések Észak-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon indultak, mind a kettő részesedése 5% körül alakult.
Szinten tartja magát a társasházi lakásépítés
Valamivel kevesebb társasházi lakásépítés indult a harmadik negyedévben, mint a másodikban, ugyanakkor az Aktivitás-Kezdés jelentősen meghaladta az első negyedévet jellemzőt. Kicsit több, mint 100 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezési munkák a szektorban. Az év első 9 hónapját nézve így összességében magasabb Aktivitás-Kezdés volt jellemző folyóáron, mint 2019-2023 azonos időszakában, a kivitelezési fázisba lépő projektek összege nagyjából megegyezett a 2022 azonos időszakival. Az idei első 9 havi Aktivitás-Kezdés változatlan árakon nézve a 2023 első három negyedévest is meghaladta, ugyanakkor 2016 óta a második legalacsonyabbnak bizonyult.
Az előzőekből látszik, hogy a fejlesztők még továbbra is nagyon óvatosak a projektindításokkal, annak ellenére, hogy az idei évi kereslet az új lakások iránt növekedett tavalyhoz képest. A lakáspiaci folyamatok alapján a kínálat bővülése várható, a tovább erősödő kereslet, és növekvő árak több beruházót is a projektek indítására sarkallhatnak, így pedig a társasházi Aktivitás-Kezdés is emelkedhet a jövőben.
A második negyedév után tovább csökkent a befejezett társasházi lakásépítések összege, a harmadik negyedévben mindössze alig haladta meg a 60 milliárd forintot. Ezzel együtt az első 9 hónapban nagyjából 265 milliárd forint értékben adtak át társasházi lakásokat, ami enyhe növekedést jelentett a tavalyi év azonos időszakához képest. Egyelőre az utolsó negyedévre nagyobb volumenben várható lakások átadása, azonban a projektek csúszása miatt ezek egy része feltételezhetően csak a következő évben készülhet el.
A társasházi lakásépítések továbbra is a legnagyobb arányban Budapesten indultak el, az elmúlt 4 negyedév adatai alapján a főváros részesedése 60 százalék körül mozgott. Kelet-Magyarországhoz a társasházi Aktivitás-Kezdés 14 százaléka kapcsolódott, míg Nyugat-Magyarországhoz a 24,5 százaléka, ami növekedést jelentett az előző negyedévekhez képest.
Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az iBuild a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
