
Kevés építőipari beruházás indult 2023-ban
2024. február 29.
Az utolsó negyedévben sem sikerült javítania a hazai építőipari szektornak, az előző negyedévekhez képest csökkent a megkezdett kivitelezések összértéke, így összességében alacsony számokat hozott 2023. A tavalyi Aktivitás-Kezdés mutató nem érte el a 2500 milliárd forintot – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. Ez azt jelenti, hogy a szektorban 2021-hez és 2022-höz képest 19 és 34 százalékkal csökkent az építési fázisba lépő projektek összértéke, a 2023-as Aktivitás-Kezdés nagyjából a 2019-es év szintjével egyezett meg (ábra). Ha azonban változatlan árakon nézzük a csökkenés mértékét, az még jelentősebb, 2021-2022-höz képest 43-44 százalékos. Változatlan árakon nézve utoljára 2015-ben volt a 2023-nál alacsonyabb az Aktivitás-Kezdés értéke, de még a 2013-2014-es is meghaladta a tavalyit.
A magasépítések visszaestek
A tavalyi negyedik negyedév a magasépítések esetében is visszaesést hozott, 2016 óta nem produkált még folyóárakon sem ilyen alacsony negyedéves Aktivitás-Kezdést a szektor, mint az október-decemberi időszakban. Így pedig az első 9 hónap alacsonyabb számain sem sikerült javítani, az egész évet nézve kevesebb, mint 1750 milliárd forint értékben kezdődtek meg magasépítési kivitelezések, ami 2021-hez képest 19, míg 2022-höz képest 23 százalékos csökkenést jelentett. Változatlan árakon nézve azonban a 2023-as év Aktivitás-Kezdés mutatója 44, illetve 34 százalékkal maradt el az előző két évitől, utoljára 2015-ben volt alacsonyabb a tavalyinál.
A magasépítéseken belül a társasházi lakásépítések és a nem-lakáscélú magasépítések esetében is csökkent az Aktivitás-Kezdés. A negyedik negyedévben utóbbiak esetében nagyon drasztikus volt az elmaradás az előző éveket jellemző negyedéves számoktól. A kivitelezési fázisba lépő nem-lakáscélú magasépítések értéke folyóárakon utoljára 2016-ban volt ennél alacsonyabb egy negyedév alatt. Az egész évet nézve a nem-lakáscélú magasépítések Aktivitás-Kezdés mutatója 17, illetve 22,5 százalékkal csökkent a 2021-es és 2022-es szinthez képest. Az árak változását kiszűrve pedig még nagyobb az elmaradás, a változatlan áras Aktivitás-Kezdés szintje 2023-ban 42 és 33 százalék volt alacsonyabb az előző két évhez képest, 2015-ben produkált csak kisebb számokat a szektor.
2023 utolsó negyedévében az elindult legnagyobb magasépítési projektek közé tartozott több logisztikai és raktár beruházás, mint a HelloParks Páty PT3 logisztikai csarnoka, a Elektromotor-alkatrész gyártó üzemének I-II üteme Miskolcon, a ZF Chassis Modules Hungary gépjármű összeszerelő üzeme Kecskeméten, illetve szintén a ZF Chassis Modules Hungary futóműgyártó üzeme és raktára Debrecenben. De szintén elindult a Hódmezővásárhelyi Honvéd Középiskola és Kollégium beruházása, és a Debreceni Egyetem Természettudományi Karához tartozó Kémiai épület felújítása, illetve az Állatorvostudományi Egyetem B1, B2 és C épülete esetében a felújítás I. üteme.

Alacsony szinten stagnált a mélyépítés
További csökkenés ugyan nem következett be a mélyépítések esetében, azonban a negyedik negyedévben is nagyon alacsony volt az Aktivitás-Kezdés a szektorban, körülbelül ugyanolyan értékben indultak el kivitelezések, mint a harmadik negyedévben. Így a mélyépítések esetében az Aktivitás-Kezdés 2023-ban a kiugrónak számító 2022-höz képest jelentősen csökkent, de nem érte el az elindított munkák értéke a 2021-t sem, illetve a 2020-nál is némileg alacsonyabbnak bizonyult. 2021-gyel összevetve 17, míg 2022-höz képest 50 százalékos csökkenés következett be a szektorban, a változatlan áras csökkenés pedig még nagyobb volt, 2022-höz képest már közelítette a 60 százalékot, 2021-hez képest pedig több, mint 40 százalékot tett ki. A 2013-2023-as időszakot nézve változatlan árakon csak a 2015-ös Aktivitás-Kezdés volt alacsonyabb a 2023-ban mértnél.
A mélyépítéseken belül út- és vasútépítésből alig indult az utolsó negyedévben, a nem út- és vasútépítések közé tartozó mélyépítésekből ugyanakkor jóval több lépett kivitelezési szakaszba. 2023-ban útépítésből ugyan magasabb értékben indultak beruházások, mint 2020-2022-ben, de a vasútépítések óriásit zuhantak tavaly, az Aktivitás-Kezdés esetükben folyóáron csak 2015-ben volt alacsonyabb, mint 2023-ban. Így összességében az év során az út- és vasútépítések Aktivitás-Kezdés mutatója körülbelül 19 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2021-ben, míg a kiemelkedőnek számító 2022-höz képest közel 60 százalékkal.
A legnagyobb mélyépítési beruházások közé 2023 utolsó negyedévében elsősorban vízközmű és szennyvíz-rendszer projektek tartoztak, például Tolna és Bács- Kiskun megyében, az Adonyi, Ercsi kistérségben, a Tamási központú agglomerációban és Várpalotán, valamint Csemőt, Cibakházát, Nagykőröst, Tiszafüredet, Jászszentandrást, Tápiószőlőst, illetve Kengyelt érintően.
Csökkent a társasház építési kedv
A második és harmadik negyedév biztatóbb számai után ismét csökkenés következett be a társasházi lakásépítések Aktivitás-Kezdés mutatójában. Az év egésze során végül nem érte el a 300 milliárd forintot a megkezdett társasházi kivitelezések értéke, ami 2022-höz képest 28, 2021-hez képest pedig 30 százalékos visszaesést jelentett, a 2017-2022 közötti időszakot nézve pedig egyedül a 2020-as Aktivitás-Kezdést előzte meg. Változatlan árakon nézve ugyanakkor még koronavírus járvány és áfa-emelés sújtotta 2020-as évnél is gyengébbnek bizonyult a tavalyi, 2015-ben volt csak alacsonyabb a megkezdett társasházi építkezések értéke. 2022-höz képest a csökkenés változatlan árakon 38, 2021-hez képest pedig több, mint 50 százalékos volt, áll az EBI Építésaktivitási Jelentésben.
Az idei év jelentős változásokat hozott a lakásvásárláshoz elérhető állami támogatások esetében. Január 1-től csak a további gyermeket tervezők kaphatnak állami forrásokat (CSOK+) az otthonvásárláshoz a városokban, a további gyermeket nem vállalók számára csak a kedvezményezett településeken a falusi CSOK jelenthet segítséget. Továbbra is elérhető maradt a babaváró hitel a gyermeket vállalók számára, bár szigorúbb szabályok mellett. A bevezetett CSOK+ újítása, hogy közvetlen vissza nem térítendő támogatási elemet nem tartalmaz a vásárlás időpontjában, jelentős összegű kedvezményes hitel igényelhető az új rendszerben. Vissza nem térítendő támogatáshoz a 2. és 3. gyermekek megszületésekor juthat hozzá a család, amikor a fennálló tartozás egy része elengedésre kerül. Az új rendszer nem tesz különbséget a használt és az új lakások vásárlása között, vagyis eltűnt az új otthonok korábbi előnye, főként, hogy a CSOK+ esetében már az áfa visszaigénylés lehetőségével sem lehet élni új lakás vásárlásánál. Ugyanakkor pozitív, hogy az igényelhető összegek olyan jelentősen megemelkedtek, hogy a magasabb árú új otthonok esetében is komoly segítséget jelenthetnek. Az idei évre pozitív, hogy a piaci hitelek kamata a tavaly év elejéhez képest jelentősen csökkent, és a mérséklődés várhatóan tovább folytatódik majd, így a kereslet is javulhat az újlakás-piacon, ami javíthatja a fejlesztők kilátásait is, így a tavalyinál több projekt indítására ösztönözheti őket.
2023-ban jelentős mennyiségben fejeződtek be társasházi lakásprojektek, az Aktivitás-Befejezés mutató értéke meghaladta a 350 milliárd forintot, ami közel 28 százalékos növekedést jelentett 2022-höz képest, és 23 százalékkal haladta meg a 2021-es szintet, az idei évre pedig egyelőre szintén magas számok várhatóak.
Bár továbbra is a legnagyobb arányban Budapesten indultak el társasházi lakásépítések, a főváros részesedése némileg csökkent az Aktivitás-Kezdésből 2023-ban 2022-höz képest. Közép-Magyarországon összesen a kivitelezések körülbelül 60 százaléka kezdődött el, Kelet-Magyarországon kicsit, több, mint 15 százaléka, míg Nyugat-Magyarország részesedése valamivel 24 százalék felett alakult.
Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés, részletek
Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az iBuild a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
