Kormánybiztos: az idén jó helyzetből indult az építőipar

 A kivitelező szektor kibocsátása tavaly 5389 milliárd forint volt, ami minden idők legjobb építőipari teljesítménye. 

2022. április 27.

Az idén jó helyzetből indult az építőipar, annak köszönhetően, hogy a kivitelező szektor kibocsátása tavaly 5389 milliárd forint volt, ami minden idők legjobb építőipari teljesítményének számít - mondta az építésgazdasági intézkedések összehangolásáért felelős kormánybiztos, az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója kedden Budapesten.

Gyutai Csaba a Portfolio Építőipar 2022 című konferenciáján rámutatott az ágazat előtt álló kihívásokra is. Közölte, a pandémia minden szektort "megrángatott", így az építőipart is, hiszen sérültek a globális ellátási láncok.

Kiemelte: az orosz-ukrán háború az építőipar számára főként a fémtermékekből okoz alapanyaghiányt. Úgy vélte, a kialakult helyzet miatt alternatív importlehetőséget kell keresni, a szóba jöhető országok sorában Törökország mellett egyebek mellett Algériát és Kínát említette. Megjegyezte viszont, hogy az ezen országokból származó termékeknek  "változó" a minősége. Márpedig elsődleges, hogy a magyar építőipar csak jó minőségű anyagokat használjon fel - jelentette ki a kormánybiztos.

Gyutai Csaba hozzátette, az alapanyagok és az építőanyagok áremelkedése mellett szakemberhiánnyal is küzd az építőipar, amely bár jól teljesít, de vannak hatékonysági problémái. Egy nyugat-európai munkás háromszor annyi értéket termel az építőiparban, mint magyar kollegája, ezen pedig javítani kell - mondta.

A kormánybiztos arra is kitért, hogy míg a kivitelezői szektorban és az építőanyag-kereskedelemben "jól állunk", mert előbbinél 90, utóbbinál 80 százalékban magyar tulajdonú vállalatok "uralják a terepet", az építőanyag-gyártásban a hazai arány csak 10 százalékos. Ezért úgy vélte, az építőanyag-gyártásban újraiparosításra, termelő egységek létrehozására és a magyar tulajdonú vállalatok támogatására lesz szükség.

Gyutai Csaba a körkörös gazdaság kérdését is érintette, mint mondta, a hivatalos becslés évente 8 millió tonna építési hulladékot tart számon, ennek  jórészt vissza kell kerülnie a gazdaságba. A helyzet megoldására az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) dolgoz ki egy komplex csomagot.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke előadásában elmondta, az építőipar idén is teljesíti a 2021-ben elért durván 5500 milliárd forintos termelési értéket. Az ágazatot az ÉVOSZ várakozásai szerint a magánszektor, az ipar és a logisztikai létesítmények húzzák majd, miközben az állami és az önkormányzati munkák csökkenésével számolnak, miután az állam már mintegy 500 milliárd forintos építési beruházást halasztott későbbre.

A konferencia egyik paneljében Scheer Sándor a Market Építő Zrt. vezérigazgatója és Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke is a hatékonyság javítását sürgette az építőiparban, amelynek szerintük ki kell terjednie a tervezőkre, a kivitelezőkre, a beruházókra és az építőanyag gyártókra is.

MTI, 2022. április 26.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©