
50 tonnás rakodóval villantott a Liugong a Bauma Kínán
2014. november 28.
Idén is számtalan újdonsággal rukkoltak elő az építőgépgyártók a Sanghajban tartott Bauma Kína nemzetköti kiállításon és vásáron. Összeszedtük, kikre kellett figyelni a rendezvény négy napja alatt.
Liuogong
Az egyik legnagyobb kínai építőgépgyártó igazán nagyot villantott hazai terepen, a kiállításon bemutatott CLG8128H nevű kerekes rakodója az eddigi legnagyobb modellje ebben az építőgéptípusban. A kicsivel több mint 50 tonnát nyomó monstrum (a képen) egyszerre 7 köbméter földet is fel tud emelni, ami 12 tonna terhet jelent. A kitermelt földet akár 4 méter magasságba is fel tudja juttatni.

A Liugong hatalmas rakodója
Deutz
Fennállásának 150. évfordulóját ünnepelte német motorgyártó a kiállításon. Ennek alkalmából a cég bejelentette, hogy növeli a kínai jelenlétét. A még mindig nem teljes fordulaton pörgő európai piac mellett ez ugyanis nagyon fontos piac a cég számára. A cég új motor-modelleket is bemutatott a rendezvényen, melyek már a jövőre életbe lépő Stage III emissziós szabályoknak is megfelelnek.
Cummins
Kitettek magukért az amerikaiak is, a Cummis motorgyártó a legújabb motorjaival rukkolt elő a kiállításon. Ezek a korábbi modellekhez képest 15 és 20 százalékkal kevesebb üzemenyagot fogyasztanak. A QSB7 6,7 literes és QSF 3,8 literes motorokat a gyártó speciálisan az ázsiai piacra tervezte. Mindkét motor megfelel Kínában hamarosan bevezetésre kerülő már említett emissziós szabályoknak, és várhatóan széles körűen lesz alkalmazható az építési piacon.
Sandvik
A svéd építőgépgyártó, a Sandvik is bizakodó, a gyártó kínai leányvállalatának elnöke húsz százalékos növekedést vár a jövő évre az eladások terén Kínában. A cég főleg az újrahasznosító szektorban dolgozó gépek forgalmának növekedésében bízik.
Fotó: Khl.com
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
