
A JCB áttörése a hidrogénmotorok alkalmazhatósága terén
2023. március 10.
A JCB nemrég jelentős áttörést ért el, ugyanis ultrahatékony hidrogénmotort építettek egy 7,5 tonnás Mercedes teherautóba, ezzel igazolva a belső égésű hidrogéntechnológia széles körű alkalmazhatóságát.
Maga az átépítés mindössze néhány napot vett igénybe, ezt követően pedig az egyik első tesztvezetésre a JCB elnöke, Anthony Bamford vitte el a gépet, aki a cég 100 millió fontos hidrogénprojektje felett is bábáskodik. A tehergépkocsiban használt belső égésű motor egyébként megegyezik azzal, amit a JCB már több mezőgép- és építőgép-prototípusba is beépített.
Mióta a 150 mérnök részvételével folyó projekt kezdetét vette, a brit vállalat több mint 50 belső égésű hidrogénmotort gyártott le a JCB kotró-rakodóiból és Loadall teleszkópos rakodóiból kialakított prototípusok számára. A legújabb kísérlet középpontjában álló teherautó eredetileg dízelmotorral gördült le a gyártósorról, így a hidrogénüzeműre való átalakítás valódi áttörésnek tekinthető, hiszen bizonyítja, hogy a hidrogén üzemanyagként történő alkalmazásával jóval gyorsabban érhetők el a globális szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó célok.
Korábban a JCB a világon elsőként fejlesztett ki teljesen működőképes, hidrogénüzemű mezőgép- és építőgép-prototípusokat, a múlt évben pedig szintén korszakalkotó újdonságot mutattak be: a mobil hidrogéntanker gyors és egyszerű megoldás a gépek munkaterületen történő feltöltésére. A JCB belső égésű hidrogénmotorjai a JCB Power Systems gyárában készülnek az angliai Derbyshire-ben.
Forrás és fotó: JCB
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
