A Terex első féléve

Drasztikusan esett az árbevétel, de a cégvezetés bizakodó.

2020. augusztus 14.

A Terex második negyedévi nettó árbevétele 690,5 millió dollárra esett, ez 47%-os csökkenés az előző év második negyedévében regisztrált 1,3 milliárd USD-vel szemben.

„Miközben a Covid-19 világjárvány folytatódik, a globális gazdasági aktivitás fokozatosan helyreáll, de a járvány előtti időszak alatt marad” – nyilatkozta John L. Garrison, a Terex elnök-vezérigazgatója. „Az alacsonyabb  kereslethez igazítottuk termelési tervünket”.

A Terex közleménye szerint a cég gyorsan csökkentette a gyártást az emelőgépek szegmensben, látva az Észak-amerikai és európai megrendelések csökkenését, de az is érezhető, hogy a kínai piacon nő a kereslet.

Az anyagfeldolgozás területén „egy számjegyű, de magas hasznot realizáltunk annak ellenére, hogy jelentősen kisebb volt a kereslet a végfelhasználók részéről.” Garrison hozzáteszi, hogy a jövőbeli növekedést új földrajzi területekre történő belépéssel és új gépek fejlesztésével kívánják megvalósítani.

„A közművek számára készülő gépekkel csapatunk a legkorszerűbb létesítmények kiszolgálását fejleszti, amely növelni fogja a termelési hatékonyságot és megalapozza a majdani növekedést” – mondta Garrison.

A Terex a jelenlegi várakozások alapján 2020 hátralévő részére azt prognosztizálja, hogy a második félévi árbevétel az első félévihez hasonló lesz. Az első félévi árbevétel 1,5 milliárd dollárt tesz ki, szemben a tavalyi év hasonló időszakában elért 2,4 milliárd dollárral.

A Terex féléves üzleti jelentése alapján

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©