
Átlátszó rakodókanállal jelentkezett a Doosan
2021. március 16.
A Doosan Infracore Europe nemrég mutatta be az iparág legelső „átlátszó” kanalát, melyet homlokrakodókhoz szánnak. A rendszer lehetővé teszi a gépkezelő számára, hogy a fülkében elhelyezett monitor segítségével rálásson a homlokrakodó kanala által egyébként kitakart holtterekre. Az új megoldás lényege, hogy a rakodógép előtti területet alul és felül elhelyezett kamerák figyelik, majd az ezekből érkező jelek kombinálásával létrehozott kép valós időben jelenik meg a fülkében található képernyőn.
Mindez azért lényeges, mert biztonsági szempontból sok fejfájást okozott, hogy a homlokrakodó előtti terület beláthatóságát nagyban korlátozza a kanál miatti holttér. Azonban a Doosan új átlátszó kanalával a gépkezelő egyszerűen ráláthat a kanál által kitakart területekre is, ezzel nő a biztonság, és elkerülhetővé válnak a balesetek. Az átlátszó kanál jelentősen növelheti a munka hatékonyságát is azáltal, hogy rakodáskor, billentéskor, illetve különféle anyagok (például zúzalék, föld vagy homok) mozgatásakor jobb kilátást tesz lehetővé előrefelé.

A Doosan Infracore az első vállalat, amely az átlátszó kanál formájában előre néző kivetítőrendszert fejlesztett ki és alkalmazott építőgépeken, ezért a cég Koreában, Észak-Amerikában, Európában és Kínában is szabadalmi kérelmet nyújtott be. Ezen túlmenően a Doosan egyéb fejlett, előremutató biztonsági rendszereket is kidolgozott munkagépei számára. Ezek közt megtalálható egy 360 fokos panoráma kamera-rendszer, mellyel belátható a gép teljes környezete, illetve egy ultrahangos szenzorokon alapuló biztonsági jelzőrendszer, mely szintén kedvező fogadtatásra talált a vásárlók részéről.
Doosan Infracore Europe S.R.O. közleménye alapján Maép
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
