
200 ezer kotrónál jár a Doosan China
2021. február 15.
A Doosan Infracore néhány napja jelentette be, hogy kínai leányvállalata, a jentaji központú DICC (Doosan Infracore China Corporation) legyártotta 200 ezredik kotróját az ázsiai országban. A fontos mérföldkövet 26 évvel azután sikerül elérni, hogy a cég 1994 októberében megvetette lábát a helyi piacon.
E jeles alkalomból a Doosan Infracore China különleges ceremóniát szervezett a jentaji üzemben, ahol meghívott dolgozók, forgalmazók és ügyfelek körében ünnepelték meg a 200 ezredik kotró elkészültét. Az élőben online is közvetített esemény keretében ünnepélyesen át is adták a vásárlónak a jubileumi munkagépet.
A Doosan Infracore gyára 1996-ra készült el a kínai Jentaj városában, ahol – hála a kínai kotrópiac erőteljes bővülésének – 2001-ben sikerült átlépni az 5 ezres összesített darabszámot. A cég ugyanebben az évben vált piacvezetővé, miután maga mögé utasította a kínai piacot korábban uraló japán építőgép-gyártókat. A 10 ezer darabos példányszámot a Doosan a 2000-es évek közepére érte el, 2010-ben viszont már több mint 20 ezer gépet gyártottak egyetlen év alatt.
A Doosan Infracore az első a Kínában működő multinacionális vállalatok közül, melynek sikerült elérnie a figyelemreméltó 200 ezres összesített darabszámot. Ezt megelőzően a cég folyamatosan erősítette piaci jelenlétét az ország kotrópiacán, melynek során piaci részesedésük 2020 harmadik negyedévére 22,8 százalékra emelkedett a 2015-ös 12,9 százalékról. Mint ismert, a multinacionális vállalatoknak jól jövedelmező üzletek keretében igen sok kotrót sikerült értékesíteniük kiemelt ügyfelek részére a kínai piacon.
Ezzel összhangban az ázsiai ország kotrópiaca 200 ezer eladott géppel rekordévet zárt 2019-ben. Nem meglepő módon ezt a COVID-19 válság hatására zsugorodás követte 2020 első két hónapjában, azonban márciusban már ismét komolyabb növekedés volt tapasztalható.
Előzetes becslések szerint a kínai piac 2020-ban újabb történelmi rekordot dönthetett 275 ezer értékesítéssel. 2019-ben a Doosan Infracore több mint 15 ezer kotrót adott el a kínai piacon, míg a múlt év harmadik negyedévének végéig összesen 14.348 hasonló munkagépnek talált gazdát, ezzel 2019 azonos időszakához képest 21 százalékos bővülést ért el. Sőt mi több, a cég 2020 harmadik negyedévében 308,9 milliárd dél-koreai won (83 milliárd forint) értékű árbevételről számolt be, ami az előző év első kilenc hónapjával összevetve 55 százalékos növekedést jelent.
Összhangban a kínai kotrópiac bővülésével, a Doosan Infracore folyamatosan újabb, a helyi ügyfelek igényeihez igazított termékeket és szolgáltatásokat mutat be. Erre jó példa a cég által 2020 júliusában piacra dobott új, 6 tonnás gumikerekes kotró, de említhetjük azt az átvizsgálási kampányt is, mely a vevői elégedettséget volt hivatott növelni. Céljai elérése érdekében a Doosan nemrég a kínai forgalmazóinál dolgozó 7300 munkavállaló számára tartott online továbbképzést.
Doosan Infracore Europe S.R.O. alapján Maép
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
