
Svéd gépekkel bővít az Axiál
2017. június 16.
Konecranes-történelem
A Konecranes Svédország egyik déli tartományához Smålandhoz köthető. Azon a vidéken különösen sok a nagy teherbírású anyagmozgató gép, aminek oka a helyi sajátosságok mellett az itteniek szenvedélye a nagy gépek iránt. Jelentős az erdészet, a ráépülő faipar pedig nagy teherbírású rakodókat igényelt, úgyhogy már az 1900-as évek elején megjelentek a speciális erdészeti traktorok, amelyeket villával ellátott kezdetleges anyagmozgatók követtek. A cég svéd központja a mai napig ott található, Markarydban.
A Konecranes elődje az 1947-ben megalakult svéd Silverdalensi Gépműhely (Silverdalens Mekaniska Verkstad – SMV), amelynek első targoncája 1957-ben készült el. A következő bő öt évtized a folyamatos fejlődésé és fejlesztésé. 2004-es írunk, amikor felvásárolja a térség legnagyobbja, a finn Kone. Az anyavállalattól sem idegen az anyagmozgatás, hiszen 1910-től gyárt személyi emelőket, lifteket. Az 1930-40-es években a kikötői daruk üzletága fejlődött jelentős mértékben, lendületét a háború sem törte meg. Az SMV tevékenysége tökéletesen illett a Kone profiljába. Így jött létre a Konecranes, amely mára a kikötői és konténeres anyagmozgatógép-gyártás egyik meghatározó szereplője.
A cég kínálatában meghatározók a dízelüzemű villás targoncák. Ezek különféle megfogókkal, adapterekkel a logisztikai területen túl kiválóan alkalmasak más ipari területek anyagmozgatási feladataira is. Az új dimenziót a targoncák 10-65 tonnás a teherbírása jelenti. Versenyelőny, hogy egy adott teherbírás 600, 900 vagy akár 1200 mm-es teherközéppont-távolsággal is rendelhető. A villás targoncák teljes mértékben egyénre, helyesebben a várható munkára szabhatók. A gyártó számos innovatív, iparági igényekre szabott megoldást kínál különösen az acél- és fafeldolgozó iparnak, valamint a hulladékkezelésnek.

Konecranes gépek
Üreskonténer-kezelők
Az üreskonténer-kezelők 8-10 tonnát képesek mozgatni, míg a teli konténerek súlya 33-45 tonna. Ezek a gépek egy dimenzióban, vertikálisan emelnek, a teher horizontális mozgatására nem képesek. Az oszlopon lévő adaptertől függ, hogy teli vagy üres konténer mozgatható vele. Speciális adapterrel akár két üres konténer is szállítható egyszerre.
Konténerrakodók
A konténerrakodók, teleszkópos gémszerkezetüknek köszönhetően, maximum öt szabványos, 20 lábas konténert tudnak egymásra helyezni, viszont akár 3 sorban is rakodhatnak. Erre alkalmas munkaeszközzel bárka, uszály is rakodható velük, azaz a talajszint alá képes mozgatni a terhet. A konténerrakodókkal nem csak konténereket lehet rakodni. Különféle adapterekkel akár komplett kamionszerelvény is mozgatható, de csőfogó adapterrel egyéb területeken is dolgozhat.
A Konecranes egy speciális ipari eszközhordozó szereléket is kínál, amely egyéb munkaeszköz csatolását is lehetővé teszi. Hidraulikus funkcióival képes a csatolt eszköz oldalmozgatására, valamint szükség esetén forgatására is.
Közös tulajdonságok
A Konecranes rakodóknak több közös tulajdonsága is van. Ilyen az, hogy a svéd gépek mindegyike ötvözi a skandináv mérnöki szemléletet, kiegészítve a legmodernebb elektronikai megoldásokkal. Mindkettőben a Tier 4f standardnak megfelelő Volvo vagy Scania motorok vannak, DANA vagy ZF-váltókkal is kaphatóak, bennük lévő EMC Master fedélzeti számítógép az adatok rögzítésén túl felügyeli a gép működését.
A mai digitalizált világban elengedhetetlen a távfelügyelet, a Konecranes Truconnect néven kínál ilyen rendszert. Emellett szabályozható a guminyomás, a terhelés és a sebesség függvényében. Egyéb biztonsági megoldások: parkolóasszisztens, indításhoz kapcsolódó alkoholszonda, kamerarendszer.
Az igazi különlegesség, a piactársaktól markánsan megkülönböztető elem a nagy teherbírású, szekrényes alváz. A speciális hegesztés és a zárt kialakítás nagy mértékben javítja a gép stabilitását és teherhordó képességét. A merev, négyszögletes keresztmetszetű alváz torziós merevsége és szilárdsága nagyobb a hagyományos „C-profilénál”.
Forrás és fotó: Axiál.hu
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
