
Wirtgen törő útalap építéshez
2024. december 10.
Törés, keverés és osztályozás helyben
A 2x1 sávos L98 jelű út a középkori Metternich-vár alatt elhaladva a Mosel folyó kanyarulatait követi Rajna-vidék-Pfalz tartományban Németország nyugati részén. Mivel gazdasági szempontból is fontos szerepet tölt be a környék infrastruktúrájában, fontos, hogy burkolata folyamatosan jó állapotban legyen, a Beilstein község közelében fekvő mintegy 3 kilométeres szakasz viszont már nem felelt meg e feltételnek – ezért a szakemberek a felújítása mellett döntöttek. A kopóréteg felmarását követően az aszfalt kötőréteget és az alaprétegként szolgáló rakott terméskő törését és feldolgozását helyben, egy menetben végezték el a Wirtgen WRC 240i törő-remixer segítségével. A cél az volt, hogy olyan homogén alapréteget építsenek, ami hosszú távon is ellenáll a teherforgalomból származó igénybevételnek.
Hagyományos eljárások helyett
A régen előszeretettel alkalmazott rakott terméskő útalapok – ilyennel épült az L98 is – és a nagyobb frakciójú kőből épült alaprétegek esetében a hagyományos útfelújítás rendkívül munkaigényes lehet, a visszanyert anyagok feldolgozása pedig különösen költséges és hosszadalmas. Ha pedig mindez nem lenne elég, az anyagok szállítása szintén drága és időigényes. Itt jön képbe a WRC 240i törő-remixer, amivel a Wirtgen gazdaságosabb alternatívát kínál a hasonló, nagy kihívást jelentő projektek megvalósításához. A németországi munka során a WRC nemcsak hatékonyságával tűnt ki, de a maximális marási mélység és a legyártott anyag minősége terén is bizonyított.

Törő- és keverőrotor a legnehezebb feladatokhoz
A WRC 240i törő- és keverőrotorja a felszerelt HT18 típusú tüskékkel 35 cm-es mélységig dolgozta fel az aszfalt kötőréteget és a terméskő útalapot. A folyamat során a törőrendszer fokozataival garantálható volt, hogy a röpítőtörőkéhez hasonló technológiával minden kődarab a megfelelő méretűre aprózódjon. Ezt követően a törő- és keverődob hátsó traktusába épített, 45 mm-es rácsméretű osztályozó végezte el az anyag frakciók szerinti válogatását. Így készülhetett el 35 cm-es mélységig az egyenletes, kiváló minőségű zúzottkő alapréteg a projekten érvényes előírásokkal összhangban.
Helyi töréssel és keveréssel kiküszöbölhető az anyagszállítás
2,32 méteres munkaszélességével és percenkénti 7 méteres haladási sebességével a gép összesített törési kapacitása elérte az óránkénti 600 tonnát. Az L98 projekt helyszínén a WRC összesen 11.900 tonna zúzottkövet állított elő, amivel körülbelül 1200 teherautónyi anyag be- és elszállítását takarították meg. Tömörítést követően a beépített zúzottkő már alkalmas is volt az aszfalt kötő- és kopóréteg fogadására.
Kevesebb károsanyag, rövidebb átfutási idő, alacsonyabb költségek
A WRC használata nem csupán a szállítási költségeket csökkentette jelentős mértékben, de a teljes projekt során kibocsátott szén-dioxid mennyiségét is: az emisszió 66 százalékkal lett alacsonyabb. Ezzel párhuzamosan a kötőanyag nélküli zúzottkő alapréteg kivitelezési költségei 75 százalékkal voltak kedvezőbbek, míg a munka átfutási ideje 55 százalékkal mérséklődött. Mindez azt jelentette, hogy az L98 érintett szakasza két napon belül készen állt az aszfaltozásra, és nem sokkal később a közlekedők ismét birtokba vehették az utat.
Forrás és fotó: Wirtgen
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
