
Árbevétel növekedést vár a Mapei
2025. március 28.
Az építőipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó Mapei Kft., a nemzetközi Mapei-csoport magyarországi tagja 14,8 százalékos árbevétel-növekedésre számít az idén annak ellenére, hogy prognózisuk szerint az építőanyagok hazai piaca nem bővül 2025-ben - mondta Markovich Béla, az a cég ügyvezetője.
Tájékoztatása szerint 2024-es nettó árbevételük 33,4 milliárd forint, adózott eredményük 4,2 milliárd forint volt. A piaci folyamatok alapján a profitjuk növekedése az idén visszafogott lesz, 4,3 milliárd forintot terveznek - mondta. Megjegyezte, hogy két nagyobb beruházásuk lesz 2025-ben, egy vakolatgyárat és egy képzési központot hoznak létre.
A visszafogott kereslet és a piaci bizonytalanság miatt sok építőipari vállalkozás inkább az árstabilitást tartja elsődleges szempontnak, és elkerüli az áremelés kockázatát, mivel attól tartanak, hogy az árérzékeny piacon elveszíthetik megrendeléseiket. "Kevesebb a munka, nagyobb a verseny. A stabilitás fontosabb lett, mint az áremelés" - mondta Markovich Béla az építőipar helyzetéről évente készülő, az idén 1800 szakember válaszait összegző kutatásuk idei eredményeit ismertetve.

A kutatás adatai szerint a szakemberhiány érdemben nem változott: míg 2024-ben átlagosan 52 napot kellett várni egy szakemberre, idén ez az idő 53 nap. Az építőipari szakipari munkadíjak átlaga négyzetméterenként 9495 forint, ez tavaly ilyenkor 10 215 forint volt. A legmagasabb az átlagár Észak-Magyarországon, ahol 10 321 forint a jellemző munkadíj négyzetméterenként, az országos átlag alatt a munkadíj Észak-Alföldön (9 495 forint) és Dél-Alföldön (9 307 forint).
Az ügyvezető kifejtette, a szakemberek 64 százaléka szeretne árat emelni, de ez csak a szándék, hiszen tavaly 12 százalékos emelést terveztek átlagosan az iparosok, ehelyett 7 százalékot csökkent az átlagos munkadíj.
A felmérésből az is kiderült, hogy továbbra is sokan borúlátóan tekintenek az építőipari ágazatra, de a tendencia javul. Miközben az építőipari szakemberek 47 százaléka érzi úgy, hogy az ágazat rossz irányba halad, az arányuk 11 százalékponttal csökkent egy év alatt. Javulást 24 százalék érzékel (+8 százalékpont), stagnálást 29 százaléka (+3 százalékpont).
Luca Damia, a nemzetközi Mapei-csoport menedzsere elmondta, hogy a pontos 2024-es adatokat még nem tudják, de árbevételük az előzetes becslés alapján 5 százalékkal, 4,2 milliárd euróra (mintegy 1680 milliárd forint) nőtt. A csoport 57 országban van jelen 102 leányvállalattal, öt kontinensen 90 gyártóüzemmel rendelkezik, és több mint 11 900 alkalmazottat foglalkoztat.
A Mapei-csoport tavaly új üzemeket hozott létre többek között Portugáliában, Szaúd-Arábiában és Dániában. Kiemelte, hogy a Colosseum, a Notre-Dame de Paris székesegyház és a szaúd-arábiai Hegra régészeti lelőhely fenntartásában és megújításában is fontos szerepet vállaltak.
Forrás: MTI
Fotó és ábra: Mapei.com
A címlapfotón (balról) Markovich Béla, a Mapei Magyarország Kft. ügyvezetője és (jobbról) Luca Damia, a nemzetközi Mapei-csoport menedzsere
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
