
Növelte tavaly az árbevételét a Mapei
2026. január 23.
A Mapei Kft. 2025-ben növelte forgalmát: a vállalat teljes árbevétele 15,9 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a belföldi értékesítés 38,3 milliárd forintot tett ki, ami 14,7 százalékos éves növekedésnek felel meg - adta hírül honlapján a vállalat január 16-án. A vállalat 2026-ra stabilizálódó, mérsékelten bővülő piaci környezetre számít, és a támogatások élénkítő hatásával kalkulál.
„Széllel szemben sikerült javítani az eredményeken, mivel a hullámzó építőipari környezetben is találtunk növekedési lehetőségeket” – nyilatkozta a kapcsolódó híranyagban Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.
Az első negyedévben a vállalat ugyan enyhén növekedni tudott, de a hazai kereslet gyengesége miatt jelentős lemaradás mutatkozott a tervhez képest. A második negyedévben azonban gyorsult a növekedés, emelkedett a megrendelésállomány.
Ekkor a vállalat felfelé módosította várakozásait, és már ekkor jelezte, hogy a második félévben erősödésre számít, részben a támogatási környezet élénkítő hatása miatt. A harmadik és negyedik negyedév ezt a várakozást visszaigazolta: a forgalom érezhetően bővült, és év végére a Mapei visszatért a tervezett növekedési pályára.

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője a Mapei 2025-ös Évindító Kereskedői Konferenciáján 2025 januárjában
Kiemelkedő eredményt mutatott a vállalat exportjellegű forgalma. A december végi 867 millió forintos értékesítés éves alapon 103,7 százalékos növekedést jelent, vagyis az exportforgalom több mint a duplájára nőtt a 2024-es szinthez képest.
„Ez azt jelzi, hogy a külpiaci értékesítés 2025-ben már nem pusztán kiegészítő szerepet töltött be, hanem érdemben hozzájárult az összteljesítményhez” – jegyezte meg a szakember.
Mérsékelt bővülést vár 2026-ra a cég
A Mapei 2026-ra stabilizálódó, mérsékelten bővülő piaci környezetre számít. A vállalat várakozásai szerint a 2025-ben elindított lakásvásárlási és felújítási támogatások hatása érdemben erősödhet a következő évben, és ez már a tényleges kivitelezési volumenekben is megjelenhet.
Ugyanakkor a vállalat nem számít gyors, automatikus fellendülésre: az építőiparban továbbra is éles verseny, árnyomás és szelektív kereslet jellemzi majd a piacot. Ebben a környezetben a Mapei arra számít, hogy a fokozatosan erősödő kereslet és a támogatások együttesen stabilabb növekedési alapot teremthetnek az ágazatban.
„A piaci környezet továbbra sem lesz mindenkinek automatikusan kedvező, ugyanakkor esélyt kínál azok számára, akiknek lehetőségük van alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez, kihasználni az élénkülő szegmenseket, és következetesen építeni jelenlétüket a piacon” – értékelte a kilátásokat Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.
Forrás és kép: Mapei
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
