
A Market is csatlakozik a Tanítsunk Magyarországért! programhoz
2025. június 20.
Közel 10 millió forint értékű, komplex támogatási csomaggal kapcsolódik be a Market Építő Zrt. is a Tanítsunk Magyarországért! programhoz - jelentették be június 18-án Budapesten, sajtótájékoztatón.
György László, a Tanítsunk Magyarországért Program kormánybiztosa elmondta, a Tanítsunk Magyarországért! programban egyetemisták mentorálnak olyan diákokat, akik a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távol eső településeken élnek, megmutatják nekik a továbbtanulási- és munkalehetőségeket.
Az ilyen településeken élő gyerekek ugyanis - az országos statisztikák alapján - 54 százalékban korai iskolaelhagyóvá válnak, ezt az arányt viszont az elmúlt hét évben sikerült 30 százalékra levinni a programnak köszönhetően, a programban részt vevő általános iskolákból pedig két százalékponttal magasabb a továbbtanulás, 96 százalék helyett 98 százalék - emelte ki a kormánybiztos.
György László közölte, a Market Építő Zrt-vel kötött megállapodás szerint az anyagi támogatáson túl a cég segít kidolgozni egy vállalati mentorprogramot is.
Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója azt mondta, fontos számukra a társadalmi felelősségvállalás, a tudásba való befektetés pedig része a vállalati kultúrájuknak. „A Marketnél hiszünk abban, hogy a felelősségünk nem ér véget az épületek átadásával. Felelősséggel tartozunk a közösségekért és a jövő generációjáért is. Együttműködésünk a Tanítsunk Magyarországért programmal nem csupán támogatás, hanem egy közös küldetés, amellyel valódi, kézzelfogható lehetőséget szeretnénk adni a fiataloknak. Az a célunk, hogy megmutassuk nekik: a tudás és a szorgalmas munka utat nyit a jövőbe, és az építőipar egy olyan sokszínű és izgalmas pálya, ahol mindenki megtalálhatja a számítását. Ez a program befektetés Magyarország jövőjébe, és büszkék vagyunk rá, hogy részesei lehetünk” – mondta a szakember.
Az együttműködés keretében a vállalat több területen, a személyes jelenlétre és a szakmai tudás átadására építve támogatja a programot. Évente négy alkalommal megnyitja kapuit a vállalat a programban résztvevő diákok előtt, akik testközelből ismerkedhetnek meg az építőipar modern világával, a különböző szakmákkal és karrierlehetőségekkel. Ezen felül a Market finanszírozza egy pályaorientációs nyári tábor megvalósulását, valamint logózott pólókkal, játékos sporteszközökkel és étkeztetéssel is hozzájárul a mentorált gyermekek élményeihez.
Forrás: MTI
Fotó: Market
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
