A Sany üzlete Rigában

A Sany kikötői darut adott át, amely illeszkedik az új kínai kereskedelmi stratégiába.

2020. szeptember 08.

Augusztus végén került sor a Sany által gyártott, konténer szállító hajók kirakodását végző Ship-to-Shore daru átadására a litván Balti Konténer Terminál (BCT) számára Rigában. Az ünnepélyes átadó ceremónián a kikötő vezető tisztségviselői mellett  kínai oldalról részt vett  Liang Jianquan, Kína Litvániába akkreditált nagykövete és Shen Xiaokai, a nagykövetség kereskedelmi tanácsosa, valamint Deng Haijun, a Sany Europe GmbH igazgatója, ami jól jelzi a kínai fél által az eseménynek tulajdonított fontosságot.

A ceremónia résztvevői kiemelték a rigai kikötő jelentőségét és a Sany szerepét, amely összhangban áll az  „Egy övezet egy út” kínai kereskedelem fejlesztési stratégiával. Az előző, 2014-ben létrejött üzlet után ez a második kikötői daru, amelyet a Sany szállított a Baltic Container Terminal számára.

Sany Europe GmbH sajtóközleménye alapján

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


80 éves a JCB,melyet az angolok a nemzeti ipar ékkövének tartanak. Neve egyet jelentett a hatékonysággal, a gépészeti innovációval és azzal a mérnöki kultúrával, amely világszerte meghatározta az építőipar fejlődését.

Ünnep. 100. lapszámához érkezett. a MAÉP. 

Digitális ügynökök a daruk árnyékában. Mesterséges intelligencia az építőiparban. Hogyan készüljünk a változásokra ma, és mire számítsunk holnap? A változások nemcsak új szoftvereket jelentenek, hanem a mérnöki és kivitelezői munka újragondolását is.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©