Palfinger Sany autódaru a Terrától

Az ikonikus JCB gépjárművek mellett egy újabb nagy márka és gépkategória forgalmazását kezdte meg a Terra Hungária.

2021. december 16.

Az ikonikus JCB gépjárművek mellett egy újabb nagy márka és gépkategória forgalmazását kezdte meg a Terra Hungária, hogy a megrendelői igényeket az építőiparon kívül is ki tudja kiszolgálni. Ez évtől a Palfinger Sany autódarukkal bővült a kínálat, amelynek első darabját, egy Renault alvázra szerelt 35 tonnás gépet, egy bátaszéki vállalkozás vásárolt meg.

A Palfinger, a világ első számú összecsukható hidraulikus rakodódaru gyártója és a Sany Heavy Industry, Kína legnagyobb és a világ harmadik legnagyobb nehézgép gyártója, közös vállalkozásba kezdett. Termékeik közép-európai képviseletét a Terra Csoport látja el Magyarországon a Terra Hungária Kft. 

A nemzetközi vegyesvállalat ötlete onnan jött, hogy az ázsiai nehézgépeket gyártó cégóriás koncepciót váltott, miszerint nem Kínából, hanem Európából kívánja meghódítani az európai piacot. Ez egyben azt is jelenti, hogy a munkagépek szerviz- és alkatrész háttere is Európába, tehát elérhető távolságba került. A komoly raktárbázis mellett a termékek műszaki színvonalát a magas minőségű termékeiről és az innovatív fejlesztéseiről ismert osztrák társcég, a Palfinger garantálja.

A JCB mellé tehát megérkezett ez az új márka és géptípus a Terra Csoport palettájára, és ezzel a vállalat fontos piaci lépést tett abba az irányba, hogy ezentúl az építőiparon kívül is jegyezzék.

„Azt nem lehet mondani, hogy az autós daruknak semmi köze sincs az építőiparhoz, de ezeket elsősorban tehermozgatásnál, rakodásnál használják. Jelenleg 18 tonnától az 50 tonnás teherbírásig kínál különböző kategóriájú autódarukat a Terra Hungária. Ezek esetében is igaz, hogy a minőség és a gyors alkatrészellátás mellett a harmadik fontos tényezőt, a szervízhátteret is biztosítjuk. Az autódaruk érdekessége, hogy magát a darut Kínában gyártják, de az Európában beszerzett teherautó-alvázra már itt szerelik rá, és nem csak egy, hanem több autóalvázzal is kompatibilisek. Ez rendkívül jól használhatóvá és költséghatékonnyá teszi őket” – mondta el Varga Ákos, a Terra Hungária ügyvezetője.

A hazai piacon tehát már elérhetők az új Palfinger Sany autódaruk a Terra Hungáriánál. Az elsőt, egy 35 tonna teljesítményű gépet, a napokban helyezték üzembe a Bátépker Kft-nél. A könnyűszerkezetes épületek, raktárak, tárolók, üzemi épületek, sportlétesítmények tervezésével és komplett kivitelezésével foglalkozó magyar tulajdonú cég egy Palfinger Sany SPC 320 típusú, 35 tonna teherbírású, Renault alvázra szerelt daruval bővítette az eszközparkját. Az új daru teleszkópos gémnyúlása 32 méter, ami akár 41 méterre is növelhető és egy 6x4 meghajtású tengellyel és Euro VI-d motorral rendelkező Renault alvázra került.

Terra Hungária sajtóközlemény

 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©