Bővül a budapesti repülőtér

Jelentős fejlesztési program kezdődik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amely a következő években számottevő kapacitásbővítést hozhat.

2026. február 24.

Letették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új, harmadik termináljának alapkövét, ezzel megkezdődött az évtized egyik legnagyobb hazai közlekedési fejlesztése.

A Liszt Ferenc Repülőtér 2025-ben 19,6 millió utast és több mint 420 ezer tonna árut kezelt, a légikikötő pedig minden idők legszínesebb menetrendjét kínálta tavaly.

Az új, modern terminál akár évi 10 millióval több utas fogadására lesz képes. A fejlesztési program a légi és a földi infrastruktúrát egyaránt érinti, a következő tíz évben összesen 1 milliárd eurót különítenek el a beruházásokra.

Az alapkőletétel helyszínén időkapszulát is elhelyeztek, amelybe egyebek mellett a Nemzeti Sport február 20-i lapszáma, a Budapest Airport visszavásárlásáról szóló szerződés, a repülőtér kifutópályájának egy betondarabja, valamint Korda György és Balázs Klári Reptér című dalának dedikált kottája és dalszövege került.

Forrás: MTI

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©