Áprilisban adják át az M44-es zárószakaszát

A több mint 32 kilométeres, Szentkirály és Kecskeméti közt épülő gyorsforgalmi utat április 15-én adják át a közúti forgalomnak.

2025. április 04.

Az M44-es Szentkirály és Kecskeméti közt épülő zárószakaszának kivitelezése 2022. március 30-án indult el. A szakasz megvalósítását a Duna Grouphoz tartozó Hódút Kft. végzi bruttó 143,3 milliárd forint értékben.

A kivitelezés során egy 32,2 km hosszú 2x2 sávos, fizikai elválasztású, leállósáv nélküli autóutat építenek meg, ennek része két külön szintű csomópont kiépítése. Az egyik a 441-es főútnál, itt a fel- és lehajtó ágak körforgalommal csatlakoznak a főúthoz, az M44 felett pedig 50,16 m hosszú egynyílású híd épült. A másik a Nagykőrösről kivezető Csongrádi úton, mely egy 49 m hosszú egynyílású felüljáróval keresztezi az M44 gyorsforgalmi utat.

Emellett a szakemberek építettek egy kétoldali pihenőhelyet is, és összesen 14 darab, az előbbi példákat is tartalamzó hidat építenek, az M44-es ugyanúgy felüljáróval keresztezi a Kecskemét-Nagykőrös közötti vasútvonalat.

Március 1-én egyébként egy rövid időre már birtokba vehették a közlekedők az M44-es Szentkirály és Kecskemét közötti zárószakaszát, igaz akkor még kerékpárosok és görkorcsolyások avatták fel az utat. Jelenleg a műszaki átadás-átvétel zajlik már az úton, a szarvasi Newjság és a Beol.hu értesülései szerint az elkészült gyorsforgalmi utat április 15-én adják át a forgalomnak.

A zárószakasz utolsó része, az M5-tel közvetlen összeköttetést biztosító teljes lóhere alakú csomópont elkészülése 2026 decemberére várható. Addig marad a jelenlegi forgalmi rend az ideiglenes csomóponttal, azaz először az 5-ös főút és az M44 egyesül, majd Budapest felé onnan lehet felhajtani az M5-re.

A főváros felől érkezők, amennyiben az M44-re szeretnének továbbhaladni, addig az M5 lajosmizsei letérőjét kell használniuk, mert a 74-es (Kecskemét-Észak) lehajtó a csomópont elkészültéig várhatóan lezárva marad.

Forrás: Beol.hu, Newjsag.hu

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©