
Átadták a Páty és az M1 autópálya közötti összekötő utat
2023. december 19.
Jelentős kerülőtől kíméli meg a közlekedőket a most elkészült pátyi összekötő út. A direkt bekötés közlekedési, közlekedésbiztonsági, lakossági és gazdasági szempontból is kedvező – jobban elérhetővé vált a település és annak iparterülete is.
Páty település a Budapest körüli agglomeráció része, a település jelentős ingázó forgalmat generál - a reggeli és délutáni csúcsokban ez a forgalom az M1 autópályán és Budakeszi felé bonyolódik le. A településről eddig az M1 autópálya csak Biatorbágyon keresztül vagy Zsámbék felé, jelentős kerülővel volt elérhető, tovább terhelve ezzel a szintén agglomerációba tartozó Biatorbágy belső forgalmát.
A beruházás két ütemben valósul meg. A most befejezett I. ütem során a 2x1 sávos összekötő utat 3,5 m széles sávokkal, 7,5 m útburkolat szélességgel és 11,00 m koronaszélességgel, illetve a két körforgalom között 3,25 m sávszélességgel és 9,5 m koronaszélességgel alakították ki összesen mintegy 900 méter hosszan. A beruházás részeként 2 db új körforgalmú csomópontot is kialakítottak, felújították a Füzes-patak hídját, a patak medrét rendezték, átépítették a 81106 j. utat 160 m hosszon, illetve csatlakozásokat építettek ki a Sasfészek pihenőhely csomópontjához, illetve a meglévő földúthálózathoz.
A Sasfészek-tó pihenőhelyhez való csatlakozással Páty település könnyebben elérhetővé vált, és egyúttal Biatorbágy is mentesült az itt áthaladó forgalomtól.
A II. ütem során elkészül a Páty nyugati elkerülő. Az útszakasznak köszönhetően a a Pátytól északra és keletre lévő települések - Telki, Budajenő és Budakeszi - megközelítésénél tehermentesülnek a Páty központjában található – jelenleg is használt – balesetveszélyes és szűk utcák. A kivitelezés folyamatban van, a vállalkozó az útépítési munkák mellett közműkiváltást és vízépítési munkálatokat végez. A régészeti és fakivágási munkák többnyire befejeződtek. Az útépítési munkák tekintetében egyes helyszíneken még földmunka zajlik, máshol pedig már az aszfalt kötőréteg is beépítésre került.
A projekt része a környezetvédelmi engedélyben előírtak alapján Páty Rákóczi utca kopóréteg cseréje és zajárnyékoló fal építése a 1102 j. országos közút mellett. Mind a kopóréteg csere, mind a zajárnyékoló fal kiépítése szakaszosan zajlik. Vannak már elkészült részek és olyan is, melyek kivitelezés előtt állnak. A mintegy 1,4 kilométer hosszúságú útszakasz várhatóan 2024 tavaszán készül el.
A nyomvonal régészeti érintettsége igen jelentős. Az I. és a II. ütem teljes felületű feltárása során is avar kori temetőt találtak a régészek. A temetőn kívül egy nagy kiterjedésű, gazdag leletanyagú, a császárkorból való kelta telepet és egy kisebb, őskori (neolit) telepet találtak. A lelőhelyen feltártak egy kőpakolásos kemencét, illetve egy műhelyt is.
A teljes beruházás kivitelezése nettó 4.398.183.469 Ft kormányzati forrásból valósul meg. A projekt fővállalkozója a Mészáros és Mészáros Zrt. A most befejezett eslő ütem kivitelezésének nettó értéke 2.451.182.750 Ft.
Építési és Közlekedési Minisztérium
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
