
Az építőipari szakképzés reformja
2023. október 18.
Külföldi minta alapján Magyarországon is a bázisiskola, képzőközpont és a vállalkozás hármasára kell alapozni az építőipari szakképzést - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke. Tóth Istvánné, aki egyben az Építőipari Ágazati Készségtanács (ÁKT) elnöke is közölte, hogy ennek a hármasnak a kialakítására részben a széttöredezett iskolaszerkezet miatt van szükség. Ugyanis Magyarországon 152 olyan képzőintézet van, ahol az építőipar valamilyen szakmáját oktatják.
Ezért az ÉVOSZ szerint ki kell jelölni a bázisiskolákat, ahol összegyűjtik a jó oktatókat és a modern technológiákat. Az iskolák és a vállalkozások közé pedig kell egy állomás a képzőközpontokkal, amelyek a szakmai képzés fontos helyszínei. Pozitívumként értékelte, hogy az országban már létrejött 13 képzőközpont, amelyekből négy Budapesten, a többi vidéken található. Tóth Istvánné kiemelte, az OKJ-s képzést felváltó szakképzési rendszer az eddigi tapasztalatok alapján kínálat vezérelt, miközben az építőiparnak valójában kereslet vezérelt képzésre van szüksége.
Példaként említette, hogy a 2022/2023-as tanévben a teljes építésgazdaságot, így az épületgépészetet is lefedő szakmákban 14 300 diák kezdte meg tanulmányait. Legtöbben 2329-en festő, mázoló, tapétázónak és 2118-an burkolónak, illetve 2111-en kőművesnek tanultak. Ácsnak 819-en, szigetelőnek 240-en, szerkezetépítő és -szerelőnek viszont csak 38-an, kőfaragónak pedig csupán 18-an jelentkeztek. Miközben ez utóbbi területen is ennél sokkal több szakemberre lenne szükség.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon 134 ezer építési vállalkozás működik, ezek közül 20 nagy cég van, a szakképzési modell pedig ez utóbbiakra lett kitalálva. Az ÉVOSZ azonban azon dolgozik, hogy a nagy magyarországi építőipari cégek az egyes projektjeik megvalósítása mellett a képzésbe is vonják be a hazai alvállalkozóikat.
Az ágazat problémáit az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) is felismerte, ugyanis a tárca által készített tervezet, a 2023-2027-es építésgazdasági stratégia kitér az építőipari szakképzésre is. A stratégia fejlesztési célkitűzései között szerepel a munkaerőpiaci kereslet és kínálat összehangolása, a megfelelő minőségű és mennyiségű munkaerő biztosítása, valamint a modern technológia alkalmazása. Ezeken felül az ÉKM tervezete kitér még a marketing jelentőségére is. Ezzel összefüggésben Tóth Istvánné elmondta, hogy számít a médiára, elsősorban a közmédiára.
"Most rossz idők járnak az építőiparban", az első félévben 30 százalékkal esett vissza a termelés - ismertette Tóth Istvánné, aki egyúttal jelezte, itt az idő, hogy az utánpótlással foglalkozzanak. Koji László, az ÉVOSZ elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a szakszövetség, amely jövőre lesz 35 éves, az építőipari képzésben is megkerülhetetlen.
A rendezvényen a magyarországi mellett a külföldi építőipari szakképzési tapasztalatokról is beszámoltak. A helyszínen kiadott tájékoztató szerint az ÉVOSZ 1998 óta vesz részt az EU szakképzés fejlesztését támogató Leonardo, valamint az Erasmus+ programjaiban. A projektekben egyrészt építőipari szaktanároknak, oktatóknak és szakképzési szakértőknek, másrészt fiatal építőipari szakmunkásoknak és végzős tanulóknak szerveznek továbbképzéseket.
ÉVOSZ via MTI, fotók :KÉSZ Képzőközpont,Kecskemét
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
