Bővül az építőipari szakmákat választók köre

Az ÉVOSZ tagszervezetei mozgósításával bővíti a pályaorientációs programokat az általános iskolások és szüleik irányába.

2024. augusztus 30.

Négy évvel ezelőtt mindössze 9.000 tanuló volt az iskolarendszerben, akik építőipari szakmunkásoknak tanultak. A 2023/2024. tanévben az összes tanuló száma már 16.060 fő, ahol az építőipari szakmacsoportot választó első éves, új diákok száma 6.600 főre emelkedett. A kereseti lehetőségek, a képzés ideje alatt kapható ösztöndíj, a biztos munkalehetőség és az új szakképzési törvény adta lehetőségek egyaránt ráirányítják a szülők és gyerekek figyelmét az építőiparra. A javuló munkafeltételek, a nagyobb szakmai odafigyelés, a modern internetes eszközök használata is vonzza a gyerekeket.

Legtöbben Budapesten, Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron vármegyében választják az építőipari szakmákat.

Évek óta a legdivatosabb a szobafestő-mázoló és a kőműves szakma.

Legnagyobb húzóerőnek az építőipari szakmunkások iránti nagy keresletet, a biztos munkalehetőséget és a növekvő béreket lehet tekinteni, hangsúlyozza Koji László, az ÉVOSZ elnöke.

Évente mintegy 25.000 nagy tudású szakmunkás éri el a nyugdíjkorhatárt, akiknek jelentős része ott is hagyja az építőipart. A biztató létszámbővülés ellenére pótlásuk az iskolarendszerben végzettekkel még továbbra sem megoldott. Ezért is fontos, hogy az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) egy nagyszabású pályaorientációs szakmai programra hívta az általános iskolákat és az építési vállalkozókat. Az ÉVOSZ tagszervezetei közül, az ország különböző pontjáról eddig 40 vállalkozás jelentkezett igényes létesítményeik szakmai bemutatására a 7., illetve 8. évfolyamos általános iskolai tanulók részére a szeptembertől induló tanév elejére. A megszólított általános iskolák közül 80 tanintézet igazgatója reagált ezidáig pozitívan az építőipari pályaorientációs programban való részvételre. A személyes élményeken túl pályaorientációs animációs kisfilmek - https://youtu.be/JEh43D6b7Nk - is segítik a szülők és a tanulók építőipari szakmacsoporti választását.

ÉVOSZ Sajtóközlemény, fotó: KÉSZ Képzőközpont Kecskemét

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©