
Duna Group Szabadegyetem
2021. augusztus 06.
A tavalyi rendezvény sikerességére alapozva szerveződött az idei szabadegyetem, amelynek ezúttal a digitális építőipar van a középpontjában. A hallgatók országos jelentőségű projekteket járhatnak be, de a diplomamunkájuk készítésében és az egyetem utáni elhelyezkedésben is támogatják őket.
Az építőipar legnagyobb hallgatói rendezvénye amellett, hogy a jövő mérnökeinek egy három napos találkozót biztosít, az iparág népszerűsítését is szolgálja.
A rendezvényt idén is óriási érdeklődés övezte, a helyek néhány hét alatt beteltek, és végül 70 hallgató vágott neki csütörtökön a programoknak. A résztvevők ezúttal is az egész ország területét lefedték: a debreceni, a győri, a pécsi, a bajai egyetem hallgatói is csatlakoztak, ugyanakkor érkeztek a fővárosból is az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karát és a Budapesti Műszaki Egyetemet képviselve.
A fővárosi Kármán Tódor Kollégiumban tartott első napon a szabadegyetemet életre keltő Duna Csoport tulajdonosa köszöntötte a résztvevőket. Szíjj László külön megköszönte a diákoknak, hogy elfogadták a meghívást, és örömét fejezte ki, hogy ilyen élénk érdeklődés övezi az építőipari szabadegyetemet. A hallgatók kérdéseire válaszolva a Duna Aszfalt három évtizedes történetéről is beszélt, bemutatva a fejlődéshez szükséges alapértékeket.

Középen Szijj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa
A nyitónapon Kincses Péter főszervező is felszólalt, aki elárulta, a tavalyi rendezvény sikerességére építették az ideit. „Ugyanakkor a középpontban most a digitális építőipar lesz, melyben az infrastruktúra építés területét tekintve a Duna Csoport élen jár. Ennek megfelelően mind az innovációs napon, mind pedig a 83-es főút projektbejárásán az InfraBIM képezi a fő vonulatot.”
A rendezvény céljai közül kiemelte, hogy szeretnék megmutatni a jövő mérnökeinek, hogy a magyar útépítés piacvezetőjénél milyen innovációk vannak. „Emellett a szabadegyetem személyesen összeismerteti az iparágat és az annak jövőjét jelentő hallgatói réteget. A szabadegyetem résztvevőinek mindezek mellett segítünk szakmai gyakorlati helyet és diplomamunka témát találni, és akár állásokat is kínálunk nekik.”
Arra is külön kitért, hogy a szabadegyetem végén kapott oklevéllel a hallgatók a Duna Group Tehetséggondozási programjába is jelentkezhetnek majd, amelyet idén tavasszal indított útjára a cégcsoport, az ország legkomplexebb ilyen típusú hallgatói programjaként. „Ez a két program az egyik legnagyobb vállalás az építőiparban az utánpótlás érdekében. Fontos megemlíteni, hogy ennek nem csak anyagi oldala van, hanem nagy mértékben szükséges hozzá a szakemberek ideje, energiája és tudása is.”
A Duna Group Szabadegyetem három napon át zajlik, a fővárosban szervezett innovációs nap után vidéki helyszíneken: érintve az ország két jelentős építőipari projektjét. Pénteken a Pápa és Győr között épülő 83-as gyorsforgalmi út projektjét, míg másnap az M44-esen létrejövő, európai szinten is egyedülálló Tisza-híd projektjét járják be a résztvevők.
A Duna Aszfalt Zrt sajtóközleménye
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
