
Junior Mérnök Program a Laterex-nél
2022. május 18.
A hallgatók az egyetemen szerzett elméleti tudást az életben szakmai gyakorlattal tudják kiegészíteni. Megismerhetik választott szakmájukat éles munkakörnyezetben, önéletrajzukat a tanulmányok mellett munkatapasztattal tudják kiegészíteni. A program során a cég vezetői mentor szerepet vállalnak, majd a végén a diákok személyre szabott Ajánlólevelet kapnak tőlük. A cég pedig megismeri a jövő mérnökeit, közelebb kerül hozzájuk, lehetőséget biztosít számukra. Ennek a win-win szituációnak eredményeként a program szponzora, a Laterex agilis hallgatói körből tud toborozni, akinek hozzáállását, tehetségét testközelből is megismerhette.
A Laterex Junior Mérnök Program során a jelentkezőkből kiválasztott hallgatók gyakorlati szempontból ismerik meg egy projekt életútját a megpályázástól az átadásig. A helyszíni munkát egy négyhetes felkészülés előzi meg, majd a féléves program második részében, vagyis 5 hónapon keresztül egy konkrét projekten dolgozhatnak a résztvevők az építésvezetővel együtt, illetve sajátíthatják el a kivitelezés egyes folyamatait.

„A mérnökök szerepe alaposan felértékelődött, miután az építőipar számára az elmúlt években a szakmunkás- és mérnökhiány jelentette a legnagyobb akadályt. A foglalkoztatási nehézségekre reagálva döntött úgy a cég, hogy saját maga is szerepet vállal leendő munkatársainak képzésében az idén nyáron elsőként induló program keretében” – mondta el Sztankov Attila, a Laterex Építő Zrt. elnök-vezérigazgatója.
„A program elvégzése komoly előnyt biztosíthat a jelentkező mérnökhallgatóknak, hiszen a képzés időtartama alatt heti minimum 20 órában aktív munkát végeznek a szakterületükön, amelyért munkabér is megilleti őket. A legjobban teljesítő hallgatóknak pedig álláslehetőséget kínálnak, így azonnal vagy a tanulmányaikat követően elkezdhetik építeni karrierjüket” – fűzte hozzá Kincses Péter, a Laterex Junior Mérnök Program projektvezetője.
Laterex Sajtóközlemény. Borítókép: Szent Gellért terem, cikkben: a felújított Esterházy kastély, Tata
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
