
Eredményesen zárult az első LATEREX Junior Mérnök Program
2023. február 02.
A LATEREX Cégcsoportnál mindig biztosítottak lehetőséget a hallgatók tanulmányait kiegészítő gyakorlatra. Több diák meghosszabbította a felsőoktatási intézmény által előírt időszakot, akadt több ízben visszatérő gyakornokuk is, s volt, aki a szakdolgozatát is náluk írta. Persze arra is akadt példa, hogy diploma után pályakezdőként, de már ismerős terepre tért vissza hozzájuk egy ex-diák, már alkalmazottként.
Az új Junior Mérnök Program is mindkét fél számára előnyös kapcsolatot hozott: a hallgatók az egyetemen szerzett elméleti tudás mellett éles munkakörnyezetben is megismerhették választott szakmájukat, a LATEREX Építő Zrt. pedig megtalálta azokat a tehetséges fiatalokat, akik az iskola befejezését követően a cég mérnök-bázisát erősíthetik.
A programban összesen öt, diploma előtt álló fiatal vett részt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építő- és Építészmérnöki Karairól és az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karáról.
Korábban Sztankov Attila, a LATEREX Építő Zrt. vezérigazgatója elmondta: „A LATEREX felismerte, hogy az építőipar számára az elmúlt években a szakmunkás- és mérnökhiány jelentette a legnagyobb akadályt, és a foglalkoztatási nehézségekre reagálva döntött úgy a cég, hogy saját maga is szerepet vállal leendő munkatársainak képzésében.”
A komplex Junior Mérnök Program elméleti és gyakorlati részből állt
A programot elméleti alapozással kezdték a hallgatók, így felkészülten érkezhettek a projektekre, ahol már gyakorlati feladatokat is kaptak. Összesen négy helyszínen merülhettek bele a kivitelezés folyamatába:
- a Budapesti Gazdasági Egyetem új központi könyvtárának és hallgatói centrumának építésén,
- a Jedlik Ányos Gimnázium felújítási és bővítési projektjén,
- a Dunakeszi Diáknegyed építésén,
- valamint a piliscsabai központi energiaépület kivitelezésén.
Főként előkészítő feladatokat láttak el, mint pl. ajánlatkérések, ártükrök készítése, hibalisták összeállítása vagy geodéziai mérések elvégzése.
A hat hónapos program végén a hallgatók bemutatták a mentoroknak, hogy milyen feladatokkal, kihívásokkal találkoztak. Beszámoltak arról is, hogy milyen tudást, tapasztalatokat sajátítottak el szakmailag. Arra is kitértek, hogy emberileg mit adott nekik ez a program.

A program fiataljai lehetőséget kapnak, hogy erősítsék a LATEREX csapatát
Buczkó Mária gazdasági igazgató az együttműködés sikerességéről elmondta: a fiatalok lelkesedése ösztönzőleg hatott egyes teamekre, lendületet adtak a munkának. A cégen belüli vezetők újabb mentorálási lehetőséget kaptak, hiszen az ő közreműködésükkel nevelhette ki a LATEREX a munkavállalók következő generációját. Ez a program gyakorlatilag egy meghosszabbított assesment center, hiszen a hallgatók fél éven át szakmai- és személyiségtesztelési folyamaton mentek végig. Kiemelte: A program teljesítése után valamennyi hallgató lehetőséget kap arra, hogy csatlakozzon a LATEREX csapatához munkavállalóként.
Buczkó Mária példaértékűnek és becsülendőnek tartja a diákok hozzáállását, hiszen hajlandóak voltak kilépni komfortzónájukból az egyetemi évek alatt, szabad energiáikat arra fordították, hogy további, új ismereteket szerezzenek az építőiparban.
A LATEREX Építő Zrt. elkötelezett a fiatal és tehetséges mérnökök támogatásában, így a program a jövőben is folytatódik, részletek itt elérhetőek.
A LATEREX Csoport 2022-es árbevétele várhatóan megközelíti a 40 milliárd Ft-ot. 2006-ban történt alapítása óta már közel 250 fő dolgozik az építőipari tevékenységekkel foglalkozó cégcsoportnál. Tevékenységük felöleli a magasépítési iparág valamennyi területét.
Laterex sajtóközlemény
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
