
Elhalasztják a bauma Russia-t
2020. április 16.
A koronavírus járvány kitörése erős hatást gyakorol oroszországi gazdasági eseményekre. Moszkvai és a régió kormányzata direktívákat adott ki a járvány elterjedésének lassítására illetve megállítására. Ezt követően a Messe München, a legnagyobb iparági szakkiállítás, a bauma München szervezője arról határozott, hogy elhalasztja az eredetileg májusra tervezett oroszországi társrendezvénye, a bauma CTT Russia megtartását. Az új időpontot is kijelölték, a rendezvényre 2020. szeptember 8 és 11 között kerül sor a Crocus Expo területén Moszkvában.
Szergej Alexandrov, a Messe München Rus ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta, hogy „a koronavírus terjedését komolyan vesszük, szoros figyelemmel követjük a helyi eseményeket. A jelenlegi helyzet ismeretében úgy véljük, hogy az új időpontban jó feltételeket biztosítva tudjuk megrendezni a kiállítást." A kiállítókkal folytatott egyeztetéseket követően Alexandrov úgy véli, hogy a jelenlegi bizonytalanság ellenére a bauma CTT Russia teljes mértékben megőrzi fontos szerepét. Jelentős igény mutatkozik az eseményre, a legtöbb kiállító elkötelezte magát arra vonatkozóan, hogy az időpont elhalasztása nem befolyásolja részvételi szándékukat.
Sajtóközlemény, Messe München Rus,
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
