
Elindult a modulgyártás a CATL új debreceni üzemében
2026. május 12.
Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a CATL debreceni beruházása: a vállalat május 6-án elindította az akkumulátormodulok összeszerelését az újonnan felépített modulgyáregységben, miután a létesítmény megkapta a gyártási tevékenységhez szükséges valamennyi engedélyt. Az új gyártósor éves kapacitása 5 GWh.
A fejlesztés a vállalat Debrecen déli ipari parkjában megvalósuló, több ütemből álló beruházásának újabb állomása. A cég tájékoztatása szerint befejeződött az első cellagyár építése, valamint megtörtént az Ipar 4.0-alapú technológiai berendezések telepítése is. A következő időszakban – a szükséges hatósági engedélyek birtokában – megkezdődhet az akkumulátorcellák tesztgyártása.
A modulgyártás ugyanakkor nem most indult Debrecenben: a vállalat már 2024 őszétől működtetett két gyártósort egy bérelt csarnokban. Ezeken eddig mintegy 240 ezer akkumulátormodul készült el, amelyek hozzávetőlegesen 60 ezer elektromos jármű energiaellátását biztosítják Európa-szerte.
A most átadott új modulösszeszerelő egység közvetlenül a készülő cellagyár mellett kapott helyet, ami logisztikai és gyártásszervezési szempontból is fontos előrelépést jelenthet a termelés integrációjában. A vállalat célja, hogy az európai autóipar növekvő akkumulátorigényét helyi gyártókapacitással szolgálja ki.
A közlemény szerint az európai piacon továbbra is jelentős kereslet mutatkozik a nagy energiasűrűségű és hosszú élettartamú akkumulátorok iránt. A CATL ennek megfelelően folyamatosan fejleszti termékportfólióját, amelyet az európai autógyártók igényeihez igazít.
Forrás: CATL
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
