
Ezer kilométer út újulhat meg
2021. március 17.
Az elmúlt évtizedben több mint 6000 kilométernyi útszakasz rendbetétele készült el, az elvégzett beruházások összértéke 755 milliárd forint volt. A 2010 előtt felhalmozódott karbantartási lemaradás ledolgozása mindmáig rengeteg feladatot jelent, a kormány több útfelújítási programban, jelentős részben hazai forrásból támogatja a fokozatos előrehaladást. A tömeges beavatkozásokkal folyamatosan javul a helyi életminőség és a közlekedés biztonsága mellett az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala is.
A márciusban induló felújítások közül a leghosszabb egybefüggő szakaszon a Nyírtura-Nyíradony összekötő út újul meg mintegy 9,5 kilométeren. Közel 2,5 milliárd forintos árával a legnagyobb értékű beruházás a Nyúl-Ménfőcsanak mellékút komplex fejlesztése, amely teljes csapadékvíz rendezést is tartalmaz. A domboldalról rendszeresen lezúduló vizeket egy zárt csatornán keresztül vezetik be egy élő vízfolyásba. Az 1-es főút budaörsi szakaszán hét buszöblöt újítanak fel, a megállók a jelenlegi térköves helyett jóval nagyobb teherbírású bazaltburkolatot kapnak.
Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte: "A tavalyhoz képest közel megkétszereződő mennyiségű teljes körű felújítás számos térség úthálózatán érezhető javulást hoz. A legtöbb beavatkozási igény a mellékút hálózaton jelentkezik, ennek megfelelően a projektek döntő része idén is alsóbbrendű szakaszok állapotát rendezi tartósan. De nem feledkezünk meg a többi utunkról sem, hiszen 2021-ben összesen 143 ezer tonna aszfaltot használhatunk fel a lokális és nagy felületű javításokhoz. A fejlesztések és karbantartások nagyságrendje miatt nyomatékosan arra kérjük a közlekedőket, hogy a munkaterületek közelében fokozott óvatossággal vezessenek, vigyázzanak munkatársainkra és a kivitelezők szakembereire.”
Magyar Közút sajtóközlemény
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
