Befejeződött az M1 felújítása

71 kilométernyi útszakaszt tettek rendbe

2020. október 29.

Október végére befejeződik az M1-es autópálya tavaly elkezdett, minden eddiginél nagyobb volumenű, Budapest és Tatabánya között összesen 71 pályakilométert érintő helyreállítása. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, kormányzati, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásából, mintegy 25 milliárd forint értékben zajló munkálatok során a szakemberek összesen több mint 118 ezer köbméter aszfaltot dolgoztak be az érintett szakaszokon.

Október 29-én, csütörtök délután teljes egészében visszaadják a forgalomnak az M1-es autópálya helyreállításban érintett szakaszait, így az autópályát újra mindkét oldalon fix korlátozás és sávelhúzás nélkül használhatják a közlekedők. A szakemberek várhatóan október 28-án, szerdán megnyitják a Budapest felé tartó oldalon az eddig lezárt biatorbágyi felhajtót is. November folyamán a Budapest felé tartó oldalon még számítani lehet mozgó terelés mellett végzett kisebb befejező munkákra, mely során például forgalomszámláló hurkokat és meteorológiai mérőeszközöket telepítenek a szakemberek.

A tavaly elkezdett helyreállítási munkálatok részeként az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán megújult az érintett szakasz minden sávja. A leállósávban két réteg aszfalt cseréje valósult meg, a külső sávban három réteg új aszfalt épült, míg a belső sávban a kopóréteget cserélték a szakemberek. A külső sávban közel 104 ezer négyzetméteren gondoskodtak a szakemberek az alapréteg helyszíni hideg remix újrahasznosításos eljárással történő helyreállításáról. Az autópálya Budapest felé vezető oldalán a külső és a belső sávban is három réteg új aszfalt épült, melyből a külső sáv alaprétegét szintén helyszíni újrahasznosításos technológiával cserélték ki. Mindkét oldalon voltak olyan helyszínek, ahol teljes pályaszerkezet cserét is végeztek, továbbá a szükséges mértékben felújították a szakaszon található hidakat, a vízelvezető aszfalt szegélyeket, surrantókat, rendezték a padkákat és új burkolati jeleket festettek fel.

Magyar Közút sajtóközlemyény

 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©