
Hazai cég hírek
2023. április 21.
Új asztalos- és ácsüzemet adott át Kiskunhalason a Merkbau
A Merkbau Zrt. 2,5 milliárd forintból megvalósult új asztalos- és ácsüzemének átadó ünnepségét tartották április 14-én Kiskunhalason. Az eseményen részt vett más mellett Varga Mihály pénzügyminiszter is. A politikus beszédében felidézte, hogy az 1990 óta működő Merkbau 15 telephelye országos szinten több mint 400 embernek ad munkát, és a most nyújtott támogatás lehetővé teszi, hogy egy új épületasztalos- és ácsüzemmel, egy magas raktárral és a remények szerint új napelemparkkal is bővüljön az energiahatékonyság érdekében a cég portfóliója. A beruházást a kormány 1 milliárd forinttal segítette a nagyvállalati beruházási támogatási programban - tette hozzá a miniszter.
Bányai Gábor, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos, fideszes országgyűlési képviselő a térség egyik ékkövének nevezte a Merkbau Zrt.-t, hiszen a környék szinte legnagyobb foglalkoztatójaként a 2021. évi gazdasági adatok alapján a vármegye TOP 100 listájának tizenkettedik helyén áll. A kormánybiztos szerint a cég tevékenysége, termelési kapacitása, valamint az új ötletek és az innováció szempontjából is minden arra utal, hogy a Merkbau a jövőben is a legjobbak között lesz.
Knáb János, a Merkbau Zrt. igazgatóságának elnöke felidézve a cég elmúlt 30 éves történetét elmondta: vállalkozásuk legnagyobb beruházását jelenti a most megünnepelt fejlesztés. A betonacél üzemüket 24 méter hosszan darupályával és egy 5 tonnás daruval bővítették. Az acélszerkezet gyártó üzemet szemcseszóró, illetve festőkabinnal fejlesztették, illetve a jövőben egy 8 tonnás daru is segíti a munkát. A pályázat keretében megépült továbbá egy magasraktár, és sikerült beszerezniük néhány önjáró teleszkópos emelőgépet is.
A projekt legfontosabb elemének nevezte a CNC-vezérelt gépparkkal rendelkező épületasztalos- és ácsüzem kialakítását, amely révén a Merkbau Zrt. MerkWood márkanéven elindította a faépítészeti üzletágát.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Merkbau Zrt. értékesítésből származó nettó árbevétele 2020-ban 10,2 milliárd forint, míg 2021-ben mintegy 36,8 milliárd forint volt. Az árbevétel szinte teljes egészében belföldi értékesítésből származott. A vállalat adózott eredménye 2021-ben 2,19 milliárd forintot, míg 2020-ban közel 1 milliárd forintot tett ki.

Balanyi László, a Merkbau Zrt. gazdasági igazgatója, Fülöp Róbert polgármester, Varga Mihály pénzügyminiszter, Bányai Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos és Knáb János, a Merkbau Zrt. igazgatóságának elnöke (b-j) átvágja a nemzeti színű szalagot a Merkbau Zrt. új üzemének átadásán Kiskunhalason 2023. április 14-én.
A Terrán több mint 827 millió forintból fejleszti tovább a Generon napelemes tetőcserepet
A Terrán Kft. a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel együttműködve fejleszti tovább a Generon napelemes tetőcserepet, a projekt teljes költsége 827,772 millió forint - adta hírül társaság április 18-án. A fejlesztéshez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFIA) 422,478 millió forint támogatással járult hozzá.
A kapcsolódó közlemény szerint a projekt célja a Terrán tetőcserépbe integrált napelemmodulok továbbfejlesztése és a termékpaletta bővítése, a versenyképesség fenntartása. A fejlesztésekkel a termék jobb jellemzőkkel fog bírni, jobb hatásfokkal fog üzemelni.
Terveik között szerepel az eddigi fekete napelemszín mellett a terrakotta színű napelemes tetőcserepek bevezetése, amelyek szélesebb vevőkör igényeit elégítik ki, és bővítik a termék lehetséges felhasználásait. A színes Generon napelemes tetőcserép prototípusa már elkészült, várhatóan idén be is mutatják.
Arra is kitértek, hogy a projektben egy újfajta, modulonkénti mikroinverterrel ellátott okos napelemes tetőcserép kialakítását is tervezik. Ennek az újszerű megoldásnak a lényege, hogy a rendszer egyrészt tetszőlegesen bővíthető utólagosan is, másrészt pedig egy modul meghibásodásánál nem a teljes rendszer energiatermelése szűnik meg. A 2020 novemberében indult kutatás-fejlesztési projekt 2023 november 1-ig tart.
A Terrán Kft.-nél a gyártási kapacitás évi mintegy 550 000 darab szolár tetőcserép. A Generon napelemes tetőcserepekből a cég 2021-ben 52 000 darabot, tavaly pedig már több mint 100 ezret értékesített, a termékek nagy részét belföldön adták el.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Terrán Kft. a nettó árbevételét 2021-ben 19,351 milliárd forintra növelte az egy évvel korábban elért 13,186 milliárd forintról. A társaság 2021-ben 2,612 milliárd forint nyereséggel zárt, 2020-ban 1,358 milliárd forint volt az adózott eredménye.

Forrás: MTI
Fotók: MTI/Rosta Tibor, Terrán
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
