
Hazai közlekedési infrastruktúra-felújítások
2023. március 31.
Magyarország legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása kezdődik áprilisban
Magyarország legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása indul április 12-én – adta hírül az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. március 27-én. Munkálatok lesznek az M1-es, az M15-ös, az M3-as, az M30-as, az M35-ös, az M4-es, az M7-es és az M8-as gyorsforgalmi utakon. Idén 297 kilométer hosszan, 2 millió négyzetméteren cserélik a régi, elöregedett, javításra szoruló burkolatot új aszfaltra.
Az MKIF munkatársai az M3 és az M7-es autópályán kezdik az úgynevezett szintrehozási munkálatokat. A teljes szintrehozás 2025-ig tart. Ezen felül országszerte 200 híd, felüljáró újul meg, köztük négy nagyobb híd: a Rába, az Oszlári Tisza híd, a Köröshegyi völgyhíd és a Pentele híd.
Továbbá 30 pihenőnél javítják az épületek, mosdók tetőszerkezetét, cserélik a gépészetet. Fákat ültetnek és szelektív hulladékgyűjtőket is kihelyeznek a pihenőkbe. Ahol szükséges, cserélik a vadvédő kerítést is az autópályák mindkét oldalán.
Kiemelték, a gyorsforgalmi útfelújítások terelésekkel, forgalomkorlátozásokkal járnak. Mindezekről időben és folyamatosan tájékoztatást adnak az MKIF honlapján, Facebook-oldalán és az Útinformon keresztül.
Ugyanakkor közölték, igyekeznek a munkálatokat úgy szervezni, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjanak. Példaként említették, hogy az egész felújítást húsvét után indítják, az M7-en pedig a vakáció ideje alatt, a főváros és a Balaton között előre tervezett munkálatok nem lesznek.
Az utazókat arra kérték, indulás előtt mindig tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről és a felújítások ideje alatt tervezzék utazásaikat hosszabb menetidővel - olvasható az MKIF közleményében.

Az M1-es autópálya a 13-as út kereszteződésénél
Pályafelújítás az észak-balatoni vonalon
Március végétől április végéig pályafelújítást végeznek az észak-balatoni vasútvonalon, és tizenkét vasúti átjáró épül át – adta hírül a Mávinform március 28-án.
Az idén a nyíltvonali pályarészek és több állomás átépítését, felújítását végzik el annak érdekében, hogy megszűnjenek a sebességkorlátozások a vonalszakaszon, a vonatok megfelelő sebességgel közlekedhessenek. Ezáltal stabilabbá és betarthatóbbá válik a menetrendszerű vonatközlekedés.
Hozzátették, hogy az észak-balatoni vonalon a korábbi években a Szabadbattyán-Balatonfüred vonalszakaszt villamosították, az állomások részleges akadálymentesítése is megtörtént.
A felújításra váró 700 méteres szakaszon jelenleg több helyen is 60 kilométer/órára korlátozták a vonatok sebességét, a felújítás után ismét 80 kilométer/órás sebességgel haladhatnak a vonatok.

Balatonfűzfő állomás a vonal Balatonfüredig tartó villamosítási felújítás munkái alatt 2020-ban
A Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vonalon március 29-tól április 5-ig a pályakarbantartás miatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Balatonkenese és Balatonfüred között valamennyi vonat helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat. Április 11-től 27-ig a Szabadbattyán-Alsóörs állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt módosul a menetrend, ez idő alatt Székesfehérvár és Balatonfüred között pótlóbuszok közlekednek.
A kivitelező a MÁV leányvállalata a MÁV FKG Kft. áprilisban vágányzár keretében végzi a felújítást, ami a munkák jellegéből adódóan zajjal jár nappal és éjszaka egyaránt. A vasútüzemi területen végzett munka az utasok, a közúton közlekedők és vasúti átjárókban közlekedők biztonságához járul hozzá. A munkákat a balatoni szezon kívülre időzítették a Balatonkenese és Balatonfüred közötti szakaszon. Ezek érintik Polgárdi, Füle, Balatonfőkajár, Csajág, Balatonakarattya, Balatonfűzfő, Paloznak, Balatonalmádi, Balatonkenese, Alsóörs, Csopak, Balatonfüred településeket. A munkálatok során az anyagok rakodása, szállítása, sínek vágása, bontási és építési munkák elvégzése miatt nagyobb zajterhelés lesz, ezért a lakosság megértését és türelmét kéri a vasúttársaság.
A vágányfelújítást kézi munkagépek, közúton és vasúton is használható rakodógépek, kötött pályán közlekedő korszerű vasúti pályaépítő, karbantartó gépek alkalmazásával végzik el. Az itt alkalmazott rostaszerelvény munkagépek hossza kb. 250 méter. A rostálási feladatot a 2021-ben beszerzett nagyteljesítményű RM 85-750 típusú rostagép végzi, amely vízpermet alkalmazásával csökkenti a környezet porterhelését. A kitermelt ágyazatot a 2021-ben forgalomba helyezett MFS-35 típusú kocsikba rakják és szállítják el vasúton, így nem terhelik a közutakat, ott nem keletkezik zaj- és porterhelés.
Forrás: MTI, MÁV
Fotók: MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., Wikipédia, Civilhetes.net
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
