
Hazai logisztikai hírek
2023. július 21.
Bemutatták a Trans-Sped új raktárkomplexumát Debrecenben
A Trans-Sped logisztikai vállalat új, 5100 négyzetméteres raktárkomplexumának bemutatóját tartották július 6-án Debrecenben. Az eseményen részt vett Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára is.
A politikus a sajtóeseményen elmondta, hogy a logisztikai szektor mintegy 300 ezer embernek ad munkát Magyarországon, és tavaly 300 millió tonna áru szállítását végezték el. A szektor termelési értéke 2022-ben 50 százalékkal nőtt, meghaladta az 5500 milliárd forintot. A szektor egyik fontos szereplője a debreceni székhelyű Trans-Sped családi vállalkozást, amely 33 éve alakult, 900 embert foglalkoztat, és tavalyi árbevétele megközelítette a 33 milliárd forintot.
Menczer Tamás hangsúlyozta, a céggel történt megállapodás értelmében a Trans-Sped 2017-2023 között hat új logisztikai központot hoz létre, hármat Debrecenben, egyet-egyet Nagytarcsán, Környén és Tatán.
A teljes beruházási érték megközelíti a nyolcmilliárd forintot, amivel 270 új munkahelyet teremtenek. A fejlesztéshez a kormány 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.
Az eseményen többek közt Fülöp Zsolt, a Trans-Sped cégcsoport alapító tulajdonosa is beszédet tartott. Az üzletember a siker egyik forrásának a szállítmányozást igénybe vevő cégekkel a partneri kapcsolatokat és a korszerű logisztikai háttér biztosítását nevezte. Hozzátette: a cégükben sikeresen megtörtént a generációváltás, mindkét fia vezető beosztásban viszi tovább a feladatokat. A cégvezető bejelentette: a Logicon Invest Magyarország Kft.-vel együttműködve a piacon egyedülálló göngyöleg- és ládatisztítási szolgáltatást is bevezetnek.

Fülöp Levente, a Trans-Sped Kft. digitális fejlesztési igazgatója (b2), Fülöp Szabolcs ügyvezető, társtulajdonos (b3), Fülöp Zsolt alapító, társtulajdonos (b4), Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára (b5), Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester (b6) és Pósán László, Debrecen fideszes országgyűlési képviselője (b7) átvágja a nemzeti színű szalagot a Trans-Sped logisztikai vállalat új, 5100 négyzetméteres raktárkomplexumának átadóján Debrecenben 2023. július 6-án.
Jövő év elejére elkészül a Waberer’s logisztikai központja Ecseren
A tervezett ütemben halad a Waberer’s Csoport Ecseren épülő óriás logisztikai központjának építése, az épület elérte legmagasabb pontját, így 2024 elejére elkészülhet – adta hírül a vállalat július 14-én.
A 47 ezer négyzetméteres raktárkomplexum építésére 18 milliárd forintot fordít a cég. A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s a központot nagyobb részt a tavaly kibocsátott 111 millió euró kibocsátási értékű kötvényből, kisebb részt pedig a KKM-től kapott beruházási támogatásból valósítja meg.
A piacvezető logisztikai szolgáltató innen szolgálja majd ki ügyfélkörét. A központ a legmodernebb műszaki és fenntarthatósági megoldások alkalmazásával készül az M0 körgyűrű mellett, a repülőtérhez közel. Az építkezés helyszínén közel 200-an dolgoznak.
Az új központban speciális, valamint értéknövelő szolgáltatásokat is kínál majd a komplex logisztikai szolgáltató, így az FMCG (napi fogyasztási cikkek) és egyéb áruk tárolása mellett veszélyes áruk kezelésére, valamint e-commerce partnerek termékeinek automatizált kiszolgálására is lehetőség lesz.
A csoport fenntarthatósági stratégiájának megfelelően a komplexum mindenben megfelel a BREEAM fenntarthatósági szabvány Good minősítésnek, így több környezettudatos és energiahatékony megoldást is alkalmaz - emelik ki a közleményben. A tetőfelületen nagyméretű napelem rendszert, mozgásérzékelős LED világítást, hőszivattyús fűtés-hűtést és intelligens épületfelügyeleti rendszereket telepítenek, emellett a központ már az átadás időpontjában is alkalmas lesz alternatív, elektromos hajtásláncú járművek fogadására és töltésére.
A beruházással teljessé válik a csoport M0-ás körgyűrű melletti raktárhálózata (Páty, BILK, Ecser lokációkban), amely így lehetővé teszi az országos és a budapesti disztribúciós, illetve raktározási rendszerek optimalizálását, ezáltal növeli az ügyfelek versenyképességét.
A Waberer’s Csoport Európa meghatározó, saját flottával rendelkező közúti logisztikai vállalata, Magyarország piacvezető komplex logisztikai szolgáltatója. A csoport a gépjárművekhez, fuvarozáshoz kapcsolódó biztosítások területén is meghatározó pozícióval rendelkezik a magyar piacon.
A Waberer’s 2800 tehergépjárműből álló flottát üzemeltet, és közel 250 ezer négyzetméter korszerű raktárt kezel, ezzel a régió legnagyobb logisztikai kapacitása felett diszponál.

Új állami minősítésre pályázhatnak a logisztikai parkok
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) honlapján elérhetővé vált július 13-ától a Logisztikai Park Címpályázat, amelyben a logisztikai parkok intermodális logisztikai park, regionális logisztikai park vagy helyi logisztikai park minősítést szerezhetnek.
Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár a tárca kapcsolódó közleményében kiemelte, hogy a kormány által létrehozott új minősítési rendszer célja egységes szabályozási, minősítési és ellenőrzési rendszer létrehozása, amelyben a logisztikai szolgáltató szektor beruházásai koordinált keretek között és hatékonyabban valósulnak meg.
Az ágazat jelenleg a GDP 5 százalékát állítja elő, a kormányzat célja, hogy ez 10 százalékra nőjön, amellyel tovább erősíthető a magyar gazdaság makrotérségeket összekapcsoló hídszerepe.
A tavasszal elfogadott új szabályok szerint a logisztikai szektorban működő szolgáltató egységek 2024. december 31-ig szerezhetnek Logisztikai Park címet, ennek hiányában a határidőt követően logisztikai tevékenységüket nem folytathatják. A benyújtott pályázatok alapján a Tudományos és Innovációs, Technológiai, Ipari és Logisztikai Park Tanács tesz javaslatot a cím odaítélésére, amelyről az iparügyekért felelős gazdaságfejlesztési miniszter dönt.
A Logisztikai Park címet elnyerők célzott támogatási- és fejlesztési programokra pályázhatnak, továbbá nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánítására vonatkozó kérelmük elbírálása is egyszerűsített eljárásban történik - olvasható a GFM közleményében.

Forrás: MTI
Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt, Waberer’s, Helloparks
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
