
Már működik az új szegedi intermodális átrakóterminál
2024. május 10.
Már működik a szegedi PSP Terminál, amelyet az egykori kiskundorozsmai átrakó területén alakított ki a Petrolsped Szállítmányozási Kft., majdnem egymilliárd forintos beruházással - tájékoztatta a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az MTI-t.
A közlemény szerint a fejlesztés részeként újjáépítették a rakodóterület burkolatát, kamera- és rendszám-felismerő rendszert építettek ki, felújították a kereskedelmi irodát, új szervizutat nyitottak a lakott övezetek elkerülése érdekében.
A terminál elsősorban az intermodális átrakásra fókuszál, főként a dél-alföldi régióból, valamint a Szerbia és Románia felől érkező közúti áruforgalmat terelnék vasútra, amivel csökkentik a nyugat felé haladó kamionforgalmat. Daruzható és nem daruzható félpótkocsikat, valamint konténereket tudnak vasúti kocsikra rakni, mobil emelőberendezéssel.
Ezen felül ömlesztett árut - elsősorban építőanyagot - is rakodnak és szállítanak ki kamionokkal a környéken zajló építkezésekhez. A közeli ipari parkban épül fel a német Rheinmetall és a kínai BYD gyára is, ahol elektromos és a hidrogénüzemű járművek számára gyártanak majd alkatrészeket, illetve a kínai e-autómárka első európai üzeme lesz.
Egy konténer- és pótkocsiemelő már dolgozik a terminálon, és rövidesen újabb emelő- és rakodógépek érkeznek. A terminál egyszerre több mint 1200 szabványkonténer (TEU) egységet képes kezelni.
A terminál beruházója az önkormányzattal és a Magyar Közúttal együttműködve egy külön bekötőutat épített, így a kamionok rövidebb úton és a lakott területet elkerülve jutnak el az ipari parkhoz.
Kovács Attila, a terminál ügyvezető igazgatója kifejtette, jelenleg heti három vonat ömlesztett áru kirakása folyik, de júniustól egyedi kocsicsoportos konténereket is várnak, majd júliustól heti rendszerességgel konténer-irányvonatokat kezelnek. Hozzátette: a terminált az igények figyelembevételével fejlesztik tovább. Bíró Koppány Ajtony, az MLSZKSZ főtitkára hangsúlyozta, a környezetbarát intermodális fuvarozás egyre nagyobb szeletet tud kihasítani az áruszállításból, ehhez azonban sürgősen fejleszteni kell a vasúti infrastruktúrát.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Waberer’s International Nyrt. többségi tulajdonában álló, 76 alkalmazottat foglalkoztató Petrolsped Szállítmányozási Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2022-ben 13,112 milliárd forint volt, ami 46 százalékkal haladta meg az előző évit. A vállalkozás 2022-ben 1,348 milliárd forint adózott eredmény ért el, míg 2021-ben 421 millió forint nyeresége volt.
MTI
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
