Nem épül meg az MCC Gellért-hegyre tervezett új központja

A beruházás kivitelezésére érkezett legkedvezőbb ajánlat is meghaladta a jóváhagyott költségkeretet, ezért az MCC eláll a projekt megvalósításától.

2026. július 02.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) eredménytelennek nyilvánította a budapesti központi épületének kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárást, így a Somlói útra tervezett új székház nem valósul meg.

A döntést az MCC Alapítvány kuratóriuma hozta meg, miután a generálkivitelezésre érkezett legkedvezőbb végleges ajánlat meghaladta a korábban jóváhagyott költségkeretet. A kuratórium a többletforrás biztosítását nem támogatta, ezért az alapítvány százszázalékos tulajdonában álló projekttársaság – a bírálóbizottság javaslatával összhangban – eredménytelennek nyilvánította a közbeszerzést.

Az MCC közleménye szerint a döntés során figyelembe vették a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó jogszabály-módosítási tervezetet, valamint az alapítvány vagyonával való felelős gazdálkodás szempontjait. A kuratórium a korábban meghatározott fedezetet változatlanul fenntartotta, ugyanakkor nem biztosított további forrást a beruházás megvalósításához.

A Somlói útra tervezett új budapesti központ előkészítését országos nyílt építészeti tervpályázat előzte meg, amelyet követően elkészültek az engedélyes és kiviteli tervek is. A kivitelezési közbeszerzés azonban a rendelkezésre álló fedezetet meghaladó ajánlatok miatt nem vezetett eredményre.

Az MCC ugyanakkor hangsúlyozta, hogy vidéki ingatlanfejlesztési programjai a tervek szerint folytatódnak. A szervezet eddig nyolc városban – Szegeden, Nagyváradon, Szombathelyen, Székesfehérváron, Békéscsabán, Szekszárdon, Veszprémben és Nyíregyházán – újította fel képzési központjainak otthont adó épületeit. Miskolcon, Pécsen, Révfülöpön és Győrben jelenleg kivitelezési munkák zajlanak, Zalaegerszegen közbeszerzési eljárás van folyamatban, Debrecenben pedig még a tervezési szakasznál tart a beruházás.

Forrás: MCC

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©