
Újabb építőipari cég készül a tőzsdére
2021. október 06.
Újabb társaság, a 2004 óta működő, hazai tulajdonú ÉPDUFERR kapott támogatást a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénzügyminisztérium közös, a kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenésének finanszírozását elősegítő pályázatán.
A BÉT keddi közleménye szerint 40 millió forint, 50 százalékos intenzitású, vissza nem térítendő támogatáshoz jutott a BÉT Mentor Program keretében az ÉPDUFERR. Az építőipari társaság a Megakrán, a DM-KER, a Gloster, az OXO Technologies, a ViVeTech, a NAP, a Polyduct és az Eprolius után a kilencedik, amelynek tőzsdére lépését elősegítheti a program. A társaság felkészülését és a tőzsdei bevezetés folyamatát kijelölt tanácsadóként a Navigator Investments támogatja, a papír bevezetésére és a kereskedés megkezdésére a tervek szerint legkésőbb 2022-ben kerülhet sor.
Az ÉPDUFERR fő tevékenysége az építőiparhoz kapcsolódik, elsősorban multinacionális vagy hazai nagyvállalati megrendelők számára végeznek fővállalkozói és generálkivitelezői feladatokat Magyarország egész területén, emellett építőanyag-kereskedéssel is foglalkoznak. A nemzetközi piacra lépést ugyanakkor kiegészítő szolgáltatásai, az idén elindított acélkereskedelem és acélfeldolgozás révén kívánja megvalósítani a társaság. A többi között ezt a lépést is támogatná a BÉT középvállalatok számára kialakított platformján, a BÉT Xtenden tervezett tőkebevonás.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a dunaújvárosi székhelyű ÉPDUFERR Zrt. 2020-ban 3,42 milliárd forint konszolidált árbevétel mellett 465 millió forint adózott nyereséget ért el. Az előző, 2019-es évet 3,24 milliárd forint árbevétellel és 477 millió forint veszteséggel zárta. Az 500 millió forint jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje 520 millió forint volt a tavalyi év végén.
A mentorprogramot 2017-ben indította el a BÉT. Ennek keretében a hazai kis- és középvállalatok 2022 végéig fordulhatnak támogatásért a Budapesti Értéktőzsdéhez az ELITE Program, illetve a tőzsdei megjelenés felkészülési költségeinek teljes vagy részleges támogatása érdekében. A BÉT Mentor Program kifejezetten azon vállalkozásokra fókuszál, amelyek felkészítésüket követően alkalmasak lehetnek a tőzsdei bevezetésre, illetve vonzó befektetési lehetőséget jelenthetnek a hazai intézményi vagy egyéni tőkebefektetők számára - jelezte közleményében a tőzsde.
MTI, 2021.10. 05.
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
