Újabb kiállítást mond le a Yanmar

A cég ez évre hozott járványügyi intézkedéseinek jegyében Olaszországba sem megy el. Sőt, idén már sehova sem.

2021. június 02.

A Yanmar európai központjában bejelentették, hogy a cég nem vesz részt az októberben Olaszországban rendezendő nemzetközi EIMA kiállításon, amelyen mezőgazdasági és kertészeti használatra készített munkagépeket és eszközöket mutatnak be, és amelyen a cég hagyományosan jelen van.

A cég a járványhelyzettel indokolta döntését. Természetesen figyelembe vették az egyes kormányok által a járvány megfékezésére hozott intézkedéseket és a nemzeti oltási programok előrehaladását, de véleményük szerint a helyzet még nem kézbentartható. Egy sor bizonytalansági tényező van még, amik nem engedik, hogy a cég enyhítsen azokon a felelősségteljes biztonsági intézkedéseken, amelyeket erre az évre meghozott a biztonságos  munkavégzés érdekében. Mindezek vonatkoznak a nemzetközi kiállításokra is, ahol sok ezer látogató és kiállító jelenik meg.

A Yanmar szó szerint ezzel az indoklással mondta le korábban a részvételt  az Agritechniká-n, a világ legnagyobb mezőgazdasági gép kiállításán, amelyet idén novemberben terveztek megtartani Hannoverben. ( Egyébként a  Német Mezőgazdasági Szövetség bejelentése szerint ezt a kiállítást 2022. február 27. és március 5.közötti  időpontra halasztják.) A Yanmar közleménye most ennél tovább megy:  a cég bejelentette, hogy biztonsági okokból idén semmilyen ilyen típusú rendezvényen nem fognak részt venni.

Yanmar Europe V.B. közleménye alapján Maép

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


80 éves a JCB,melyet az angolok a nemzeti ipar ékkövének tartanak. Neve egyet jelentett a hatékonysággal, a gépészeti innovációval és azzal a mérnöki kultúrával, amely világszerte meghatározta az építőipar fejlődését.

Ünnep. 100. lapszámához érkezett. a MAÉP. 

Digitális ügynökök a daruk árnyékában. Mesterséges intelligencia az építőiparban. Hogyan készüljünk a változásokra ma, és mire számítsunk holnap? A változások nemcsak új szoftvereket jelentenek, hanem a mérnöki és kivitelezői munka újragondolását is.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©