
A Yanmar nem lesz ott az Agritechnikán
2021. március 23.
Az Agritechnika a világ egyik legnagyobb nemzetközi mezőgazdasági gép kiállítása és vására, amelyet 2021. november 14-20. között rendeznek meg Hannoverben.
Az Agritechnika világ vezető mezőgazdasági technológiai vására, ahol minden vezető cég képviselteti magát. Legutóbb 2 802 kiállító volt jelen 52 országból, és 458 000 látogató jött el 130 országból. Idén a hannoveri kiállítási központ közel 90%-át már lefoglalták, a szakkiállítás szervezője, a Német Mezőgazdasági Társaság több mint 2000 kiállítóra számít.
Néhány fontos piaci szereplő mégis hiányozni fog. Az már korábban kiderült, hogy a John Deere távol marad, most a Yanmar jelentette be, hogy nem vesz részt a kiállításon. Ez annál fájóbb mindenki számára, mert a japán cég nemzetközi piacvezető a dízelmotorok gyártása területén.
A Yanmar a döntését természetesen a koronavírus járvánnyal indokolta, kiemelve, hogy a mutánsok terjedését megakadályozni hivatott kormányzati intézkedések és az oltási kampányok ellenére is rengeteg a bizonytalanság, és ebben a helyzetben a cégnek meg kell gondolni, hogy milyen tevékenységeket folytathat biztonságosan és felelősségteljes módon. Ez a nemzetközi vásárokon történő részvételre is vonatkozik, - közölte a cég.
Carlo Giudici, YANMAR Europe értékesítési igazgatója kiemelte, hogy egy "ilyen nagy jelentőségű eseményre hónapokkal a nyitás előtt megkezdődik a felkészülés, ezért most kénytelenek voltunk meghozni azt a nehéz döntést, hogy idén nem veszünk részt a kiállításon… Nagyon sajnáljuk, hogy a régre visszanyúló hagyomány ellenére idén nem leszünk jelen, de továbbra is támogatjuk a fontos vásárok és kiállítások létrejöttét, amelyek széles körű elismerést hoztak számunkra az elmúlt évtizedekben , - tette hozzá.
Egyébként a mezőgazdasági gépek és technológiák terén számos vezető vállalat már jelezte részvételét, és májustól minden kiállító az új online Agritechnika digitális platformon is bemutatkozhat. Ez a kényszerhelyzetből létrehozott digitális megoldás egyben előre mutató új megjelenési forma is, habár nem helyettesítheti a személyes jelenlétet és az élő termékbemutatókat.
Maép hír
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
