5G-alapú távvezérlést tesztel a Volvo

A világon elsőként a Volvo Construction Equipment tesztelt 5G-alapú távvezérléssel üzemeltetett high lift (nagy emelési magasságú) homlokrakodót.

2021. december 03.

A világon elsőként a Volvo Construction Equipment (Volvo CE) tesztelt 5G-alapú távvezérléssel üzemeltetett High-lift (nagy emelési magasságú) homlokrakodót, ráadásul mindezt összetett erdészeti felhasználás során. A kísérlet célja biztonságosabb, termelékenyebb fafeldolgozási eljárások kikísérletezése, illetve a technológiában rejlő lehetőségek feltérképezése a jövőbeli automatizáció elősegítéséhez.

A „Remote Timber” néven futó kivételes kutatási projektben a Volvo CE mellett közreműködik a Telia telekommunikációs cég, a fa- és papíriparban tevékenykedő SCA, a Közép-Svédországi Egyetem, valamint a Skogforsk és Biometria vállalatok. Az SCA torsbodai telephelyén november közepén elvégzett legutóbbi üzempróbák igazolták, hogy a Volvo L180 High-lift homlokrakodó sikerrel távvezérelhető több száz kilométeres távolságból is. A zárt 5G-hálózat által lehetővé tett alacsony válaszidő komoly előnynek bizonyult, hisz ez tette lehetővé a gépkezelők számára, hogy sikerrel végezzék el a farönkök felvételét, rakodását és rendezését.

A távvezérlésű erdészeti eljárások azzal növelhetik a termelékenységet, hogy egyetlen operátor több – gyakran távoli és elszigetelt – munkaterületen is dolgozhat, melyek a világ különböző részein helyezkednek el. Ezen felül a távvezérlés a biztonságot is növeli, hiszen szükségtelenné teszi az emberi jelenlétet a potenciálisan veszélyes környezetekben. Sőt, segítségével az ágazat fenntarthatósága is növelhető, miután a faanyag rakodását éjszaka is el lehet végezni, ezzel pedig hatékonyabbá válhatnak a logisztikai folyamatok.

A kutatási projekt egyik legfontosabb célja annak feltárása, hogy a kezelők szemszögéből pontosan mire van szükség a távvezérléses üzemeltetés hatékonnyá és felhasználóbaráttá tételéhez. Mivel a faanyagok jellege szállítmányonként igen eltérő lehet – egyes esetekben nehezen kezelhető méretű és alakú rönkök, máskor viszont csak apróbb darabok fordulnak elő –, létfontosságú, hogy az emelési, rakodási folyamat hajszálpontosan menjen végbe.

Ebből a célból hálózatba kapcsolt kamerákat és érzékelőket helyeztek el a gép kulcsfontosságú pontjain, melyek Telia 5G-hálózatán keresztül valós időben továbbítják az adatokat a kezelőállásba. Vagyis a teszt nem csupán a technológia fejlesztésének lehetséges módjaira világít rá, de értékes visszajelzések is gyűlnek a gépkezelőktől a kamerák elhelyezésével kapcsolatban.

A Volvo CE évek óta kutatja a távvezérlésben rejlő lehetőségeket a különféle ágazatokban a bányászattól a városi építőipari munkákig, ám a jelenlegi teszt során egy minden eddiginél több kihívást rejtő környezetben veszik górcső alá a technológiát. Az olyan folyamatok távvezérlésével, mint például a rönkök felvétele (ezek jelenleg túl összetettek ahhoz, hogy teljes mértékben automatizálni lehessen őket), a távvezérléses üzemeltetés fontos lépés az automatizáció felé vezető úton, mivel elősegíti az automatizált munkafolyamatok fokozatos bevezetését.

A „Remote Timber” projektet a résztvevők mellett a Vinnova svéd innovációs ügynökség finanszírozza stratégiai járműkutatási és innovációs programja (FFI) kertében.

Forrás: Volvo Construction Equipment

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©